Párizsi magyar nosztalgiák (9)
Lászlóffy Aladár: A Luxembourg-kert
Verebek futóhomokja. Alszik
a körkörös zöld, piros szemei
nyitva. Itt van a legyecske, a méh,
megérkezik mindenki a XX. századi
Ázsiából, Afrikából, Amerikából, s
előző társalgásait folytatva, végig-
sétál a kerten. Csak a kert látja
önmagát teljesen, nagyon, folyton.
Ez a kert ember: amilyen lehet
az ember, ha valóban kertnyi már.
Ha megművelt, ápolt kertnyi.
Csoóri Sándor: Az útra induló
Félórám van még az indulásig,
verset írok hozzád a vonatablak
hajnalodé mezőire: vár rám Franciaország
minden jázminja
s a liliomot evő kutyák a Notre Dame körül,
végigszaglásznak majd, ha megérzik rajtam illatodat
A megkeseredett szökevények útját könnyeid követeként járom végig: bátyád szétporladt lábnyomában alszom el majd egy este.
Ha sírsz, hát őt sirasd!
beárnyékolt fejében,
mint vasszilánk bolyong Magyarország
s az Orczy tér kutyáit hallja nyüszíteni
minden karácsony estén.
Elhullatott szavaiba
talán még Párizs kimosdatott utcáin is belebotlok,
sajtot eszem zsebből a földalattin,
hogy félszeg mozdulataimmal
húsz év után is megidézzem.
Mondják: az óceán harmonikázott neki napokon át, mikor Európának esőben búcsút mondott.
Ha sírsz, hát őt sirasd!
Én elmegyek s visszajövök,
csak tudni akarom: fényesedhet-e torony nélküled?
vén paloták, szobrok és üvegszállók
magányából hiányzik-e mellőlem hajad?
hiányzik-e kezed
a mindennapi ébredésből?
Fejtő Ferenc: A kifutófiú
[…] Kádár, egy hivatalos látogatás alkalmával, az Elysée-palotában rendezett banketton személyesen adott jelt a „rehabilitálásomra”. Amikor Valéry Giscard d’Estaing elnök bemutatott neki, ő karon fogott, s így szólt hozzám, magyarul:
„Tudja, hogy mi régi ismerősök vagyunk?”
Meglepődve néztem rá, mert nem emlékeztem, hogy valaha is találkoztunk volna.
„Emlékszik a Korong utca 6-os számú házra?”
„Hogyne, ott lakott József Attila.”
„S emlékszik, hogy Attila élettársa, Judit, esernyőket készített odahaza?”
„Igen, így tartotta el a költőt, aki nem sok pénzt keresett verseivel.”
„De ugye nem emlékszik arra a kifutófiúra, aki a gyárból minden héten eljött a kész ernyőkért? Az a fiú én voltam. És nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy oly szívesen fogadtak, leültettek, egy pohár borral megkínáltak és beszélgethettem József Attilával és magával.”
Ezután megrohant a jelenlévő tucatnyi magyar újságíró – korábban úgy tettek mintha meg sem ismertek volna-, s faggatni kezdtek, mit is mondott Kádár.
Másnap a hivatalos magyar pártlap beszámolt a bankettről, s megdicsérte a francia elnököt, amiért annyi francia nevezetesség mellett meghívott néhány „magyar származású személyiséget” is, mint a francia születésű, de magyar szülőktől származó Vercors, Vasarely, a világhírű festő, és Fejtő Ferenc, „akiket megbecsülünk idehaza is”. így tudtam meg, hogy már nem tartanak ellenségnek Magyarországon. De ez nem változtatott azon az elhatározásomon, hogy nem látogatok vissza, amíg Magyarország megszállott terület, és nem beszélhetnék, írhatnék éppoly szabadon ott, mint Franciaországban. […] (Hová repül az idő ?)
Kábelhiba
Amikor ezeket a sorokat írom, az Eiffel-torony csúcsán egy műszaki szobában kábelhiba folytán tűz csapott fel. A látogatók menekültek, földről és égből valóságos angyali suhanással érkeztek a tűzoltók, s eloltották a lángokat. Csaknem velük egyidőben már a helyszínre sietett a város polgármestere is. Mert a Nagyasszony Párizs féltett jelkép-erejű csodája. Tetejéből ugyan már fele annyira se látszik a messziség, mint Ady és Bartók Béla idejében. A füstös riadalom másnapján a tűző nap elől szétvetett lábai között némi hűst kerestem. Appollinaire kalligramját nézegetem; aztán Chagall szerelmeseit, akik párosán repülnek a torony varázskörében; Doisneau játékos fotóján az asszonyság rogyadozó táncot lejt. Lám csak-, alant is a végtelenség káprázatában játszik velünk. Hogyan szűkült volna hát a belátható tartomány? Ellenkezőleg, a torony az univerzumot jelenti: legtetején száztizenhat antenna, a világ hír- és képközlésének hálórendszere működik. Alatta, árnyékában állok; csak az altestét látom; viselős, mert a világegyetem örömeit s fájdalmait hordozza szüntelen.
S tudatja is mindannyiunkkal.
De megérti és vigasszal szolgál. Talán azt is kihordja, hogy idővel minden honfitársunk passzus nélkül jöhessen hódolatára. Világuralma reményes, mert székhelye a „legemberibb minden városok között.”
Párizs, 2003. július 22-30.
Ablonczy László
Forrás: Az „Állj fel torony” árnyékában. Magyarok francia földön. Új Horizont, 2003. Az antológiáról lásd Cseke Péter recenzióját a Periszkóp portálon
Pusztai Péter rajza