Mojave. Sivatag. Homok. Siklik velünk a Greyhound távolsági busz. Föltűnnek, s elmaradnak a kaktuszok.
Egy kalapos cowboy még Utah államban ide ült mellém. Az ablakhoz. Hogy lássa a tájat. Így mondta: hogy lássa a tájat. És el is aludt nyomban. Vállamra csúszik a kalapja. Nem nyúlok hozzá. Viselem vállamon a kalapját.
Egyszer megébred és eltántorog valahogy a sofőrig. Azt mondja neki, a következő útelágazásnál figyelmeztesse, mert ott kell leszállnia. Várja őt a felesége a következő útelágazásnál. Visszaül az ablak mellé és nyomban el is alszik. Viselem vállamon a kalapját.
Megyünk úgy száz kilométert. Föltűnnek, s elmaradnak a kaktuszok.
A cowboy fejébe nyomja a kalapját és eltántorog valahogy a sofőrig. Hallom, azt kérdi tőle, hát nem volt még útelágazás? Nem. Jól van. De az első útelágazásnál figyelmeztesse, mert ott várja őt a felesége. Visszaül az ablak mellé. Elalszik és én viselem a vállamon a kalapját.
Megyünk ismét vagy száz kilométert. A cowboy eltántorog valahogy a sofőrig.
– Kell, hogy legyen itt, valahol egy útelágazás…
– Az elsőnél szólok magának – mondja a sofőr, hangjában nyugalom van. Viselem tovább a vállamon útitársam kalapját.
Föltűnnek, s elmaradnak a kaktuszok.
Az első útelágazásnál, valami rozoga teherautó mellett áll egy asszony. Fék.
Fölszáll a buszra az asszony. Keresi a férjét. Intek neki, hogy itt van az ablak mellett, szépen alszik. Az asszony megveregeti a férje vállát, hogy fölébressze.
– Derék ember vagy, Joe! Eladtad azt a lovat. Derék ember vagy!
Leszállnak és összeölelkezve mennek a rozoga teherautó felé. Az út kellős közepén. Az asszony viseli a vállán a férje kalapját.
Elindulunk. A sofőr azt mondja a mikrofonba: – Hölgyeim és uraim! Látták ezt a két ismeretlent? Vannak még a világon boldog emberek…
Odaülök az ablak mellé. Hogy lássam a tájat. Föltűnnek, s elmaradnak a kaktuszok.
Ennyit láttam Nevadából.

Forrás: a szerző Facebook oldala