M. Simon Katalin: Ébren álmodó
Nyár elején zsenge még a fű,
derékaljnak fényes zöld selyem,
testemhez simul, lágyan ringat,
míg elalszom, ébren álmodom.
Felhők suhannak a fák fölött
habfehér fátyol szárnyakon,
köröttük a tág óceánban
végtelen csend és nyugalom.
Míg félálomban kísérem őket,
arcomba kósza szél lehel,
s én, ábrándos lélek, tőle kérdem:
Merre szállnak a fellegek?
Pusztai Péter rajza