Az eredendően lusta ember szemszögéből „a legjobb dolgokat mindig mások írják”… Ez csak annyiban eredeti meglátás, hogy nem emlékszem arra, olvastam-e ezt valahol, ami tulajdonképpen egyre megy, mert már annyi dologra nem emlékszem az életemből…
Csalog Zsolt Cigányon nem fog az átok c. könyvére viszont (Maecenas, 1988) kétszeresen igaz ez. A szerző ugyanis végig beszéltet benne egy idős cigányasszonyt, név szerint Károlyi Juliannát (Juliskát a javából), aki tálcán kínálja nem csak a rendkívüli életanyagot, de az eredeti világlátást is. Szóval, a szerző kész könyvet kapott – nyersben, amiből össze kellett állítania ezt a nem túl terjedelmes, mozaikszerkezetű könyvet (oral history). Nyelvi és gondolati hűség köti Csalog Zsoltot a cigány asszony észjárásához és fogalmi világához. Szerencsére, ez az asszony a maga módján annyira nyitott a világra, hogy nem nehéz követni és – elfogadni.

A szerző (?) érdeme (bár gyanítom, inkább a mesélőé), hogy egy fejlődésében, alakulásában megnyilvánuló főhős beszél hozzánk: ifjúkori történeteit, emlékezéseit egyfajta fiatalos rugalmasság, nyitottság lengi át, míg élete idős kori szakaszát egy megkeseredett, bosszút forraló, korlátolt öregasszony szemén át nézhetjük – megértően és némileg szomorúan.
Juliska számára a pártállami világ, a „fényes szelek” ígérete és hangulata volt a legeszményibb, amikor a legszegényebbek – s köztük a cigányok – valóban emelkedni érezték magukat, a sorsukat, amikor mindenkinek jutott valamicske a megígért javakból.

„Én aszondom: ilyen jó világ soha nem vót! Meg nem is lessz ílyen még másik!
De viszont ílyen hazug világ sem volt még soha.
Mer ma annyit tud a níp hazunni, amennyi csak belefér – Jaj istenem! – -„

Nem kíméli a saját fajtáját, fészekalját sem, bár némileg különbnek tartja azt a nagy és változatos, csoportokra szakadt cigánytársadalomban. De ennek sajátos folklórja van, amiről szintén az ő átiratában vehetünk tudomást:

„Minden féle cigányok vannak! Mer cigánba is van sokféle!
Ott vót a Ferenc, például. Am meg lusta vót! Ajaj!
Bátyám vót a Ferenc, nem idegenyem vót – már hogy rokon; mer nállunk ha rokon, akkor már úgy mondjuk rá hogy „bátyám”.
Egy CSEPP kis ember! De dógozni egy CSEPPET se szeretett. Elállt egyszer aratásba marikverőnek – hát rávitte az ésíg! Vitte magával a Terust is, a felesígit. Első nap reggel kivitte űket a gazda a tanyára:
– Na Ferenc fiam! – aszondja a gazda. – Reggelizzünk, oszt utánna csináljuk!
Megreggeliztek akkor. De szegínyek vótak a Ferencík borzasztó, ki vót íhezve a Ferenc!
– Gazduram – aszondja a reggeli vígin -, együk má meg a dílt is!
– Együk Ferenc! Egyed ha éhes vagy fiam!
Megette akkor az ebídet is Ferenc.
– Na Ferenc, mehetünk?
– Gazduram! – aszondja Ferenc. – Együk meg a vacsorát is!
– Hát íllyen íhes vagy fiam? – aszondja a gazda. – Jó van, hát ott az ítel, egyél amennyi beléd fér!
Jól bevacsorált Ferenc! Amikor oszt má nem fírt belé semmi, nem bírt többet enni má egy falattal se, mondja neki megin a gazda:
– Na Ferenc! Gyerünk!
– Na hallod, ez a magyar! – aszondja a Ferenc a felesíginek, a Terusnak. – Még alig süt a nap, aszt csak hajrá, hajrá!
Megkereste a templomtornyot a fák közt, oszt indult hazafele! A Terus meg utánna!

*

De azír a Jízus is szerette a cigánt!
Mer azír hogy a cigány ellopta a szeget.
Mikor a Jízust elfogták a zsidók, oszt vittík hogy kifeszittik, úgy terveztík hogy nígyfele feszítettík vóna a kereszten. Oszt a cigán nagyon megsajnálta a Jízust, hogy most nígyfele feszittik. Oszt ellopta a nígy közzül az eggyik szeget, eldugta a gatyakorcába. De majdnem elkapták írte! Keresik a szeget – nincs! Szíjjelníznek – meglássák ám a cigánt!
– Cigán! Megállj! Te loptad el a szeget!
Megíjjedt a cigány! Aszondta rá nagy hirtelen:
– Idesanyámat bassam síjjel, ha hozzsá-nyútam!
A Jízus meg erre felnízett az ígre, aszt aszondta:
– Uram isten, atyám! Engedd hogy ne fogja a cigánt az átok!
Így azután csak három szegre bírták feszitteni a Jízust. Mer a negyedik szeg ott vót a cigánnak a gatyakorcába. Az átok meg mindörökre el lett türülve. Mer a Jízus eltürültette. Azuta nem is fog cigányon az átok!

Csak azír ezt nem lehet biztosra tunni, hogy nem fog. Nem biztos ez se egísszen! Úgyhogy azír cigány a gyerekire sose mond átkot. Én is: fíltem vóna aszondani rájok, hogy ,,a rák egyik meg”, mer háthogyha mégis valóra válik! SOHA SEMMI átkot én a gyerekemre nem mertem mondani! Inkább baszattam apjával, tesvírivel – hát azt úgyis tudtam hogy lehetetlen, az úgyse lesz meg! De átkozni sose mertem. Mer eltürülte a Jizus, eltürülte – de isten tudja azír – „

A cigányságot megismerni, megérteni vágyó ember egyik alapolvasmánya lehet ez a könyv – kár, hogy bölcsességével kisebbségben marad és csak az olvasó lelkében hagy maradandó emléket, jelet!

Cseke Gábor