A 15. Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban az idén ausztriai, németországi, magyarországi, szerbiai és Besztercéből valamint Bukarestből érkező művészek vettek részt, két csíki, úgymond hazai alkotó mellett. A másfél évtizedes, folyamatos tábori alkotómunkát szerző a bukaresti rádió magyar nyelvű adásában értékelte.

Másfél évtized alatt a tábor igazi intézménnyé nőtte ki magát. 2005-ben abból a megfontolásból indult, hogy egyrészt a Székelyföldről is be lehessen pillantani, hová, merre tart a huszonegyedik században a világ képzőművészete, másrészt pedig kimondottan érdemesnek és érdekesnek tűnt felfedezni azt is, miként látnak minket más országok képzőművészei, mit vesznek észre mindabból a természetes és épített, társadalmi, közösségi és emberi környezetből, ami számunkra már otthonos, megszokott.
A fő szervező, az intézményi valamint magántámogatásokról az évek során mindvégig gondoskodó Botár László képzőművész kezdeményezése másfél évtized alatt meghozta a gyümölcsét. Nyaranta tucatnyi, tizenöt év alatt pedig különböző európai, amerikai és ázsiai országokból összesen több mint száz képzőművész érkezett, vagy tért vissza Hargita megye székhelyére, hogy néhány héten át a Szakszervezeti Művelődési Ház hatalmas, nyitott műtermében ne csupán együtt, vagy egymás mellett alkossanak, hanem menet közben jobban megismerjék egymást.
A kötetlen témavilág, a magukkal hozott kulturális identitás, a művészeti megközelítések sokszínűsége pedig voltaképpen nem tett mást, mint megmutatta az alkotás, az emberi szellem lehetőségeit egy olyan közegben és egy olyan terepen, amelyet jónéhányan csupán a korabeli táj- és portréfestészeti hagyományok felidézésére tartottak alkalmasnak. A meghívottakkal együtt dolgozó, a Kolozsváron, Bukarestben, Temesváron, Iasi-ban végzett fiatal és kevésbé fiatal székelyföldi képzőművészek pedig azt is megmutatták, hogy a közhely szinten archaizálónak tartott Székelyföld manapság olyan alkotómunka színhelye, amelynek eredményei jól illeszkednek Európa és a világ jelenkori képzőművészeti törekvéseibe.
És nem feledkezhetünk meg a Freecamp másik két sajátosságáról sem. Egyrészt a tábor mindvégig nyitva maradt a művészetkedvelők előtt, a látogatók stílszerűen, mai világunk kommunikációs gyakorlatához híven, munka közben, élőben láthatták, hogyan születik meg a mű, egyfajta nyitott műtermi koncepció jegyében mindvégig elbeszélgethettek a művészekkel, megismerhették, miként fogalmazzák át a vizuális nyelv szabályai szerint a témákat, és milyen hatásokra számítanak a művek végső formába öntése után.
Másrészt a táborokban majd mindvégig jelen voltak a műkritikusok is, hogy ne csupán az eredményt lássák, hanem napról-napra ők is nyomonkövethessék alkotás folyamatát, és valamennyien kiemelték azokat a szakmai-baráti beszélgetéseket, amelyek sokszor éjfélbe nyúlóan a művészek között kialakultak. A bukaresti dr. Radu George Serafim, a Bukaresti Parlament Brâncuşi termében megrendezett Országos Képzőművészeti Szalonok egyik megalapítója… nem véletlenül vette észre, hogy ez a tábor nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy ezután „Csíkszeredát ne csupán a nagy hideg és hatalmas havak, ne csak a jégkorong, hanem a romániai kultúra térképén is végérvényesen elhelyezzék.” A műveken kívül a Free Camp-nek ez a hozadéka úgyszintén igen figyelemreméltó…”

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. május 24.