Az elrendeltetés

olyan volt mint a szimfóniában
az alsó és felső oktávokat
a finom összhangzatot
egymás

szenvedélyeivel szeszélyeivel és titkaival
mindennapi foglalatosságaink mozaikkockáit
szerelemért mint ügynökök áruljuk hévvel
és mélyen megbúvó harmóniával

és improvizálva
a nap nap utáni előadásokon
nem olyanok voltunk mint
valamely komplex struktúrának a molekulái

vagy kifürkészhetetlen galaxisok
organikus összetevői
az ősidőkből
nem a növekedésért léteztünk sem hogy

valamilyen összetevőkbe keveredjünk
vagy a megelevenedő
igazságért voltunk az elrendeltetés.
Tudtuk, az élet időleges

mint az alsó és felső oktávok
a végtelen szomorúság fájdalmas hangjegyei,
meghamisított vágyak és kiterjedt izoláció
a sorsunkban csak alig pár napot számoztak meg

hogy a vándorlás éveiben megtaláljuk egymást
nem a toleranciáért hanem a gyengédségért
nem az elrendeltetésért hanem az időtartamért
tudtuk volt számunkra harmonikus a szerelem

---

Szerelem, szorongás

van ki meg akar halni mielőtt
eljön a szerelem ideje? Hogyan is lehetne ez igaz?
valaki számára, aki egyforma távolságból

látta az érme mindkét oldalát
Háború és béke, nem számít –
Nem egyezhetsz bele, hogy észre se vegye

oly sokat kell érezni benne, oly sokat érte
oly sokat érezni nyíltan őszintén és
mindig csak önmagában keresni a véget

mély belső teóriák árasztják el
az éjjeleket szenvedéllyel és vágyakkal
sohase kapcsolj át a semmibe

még létrehoztál egy kis űrt két sor között
nem valamilyen sajátos célból
hanem mind elidegeníthetetlen normát

olyan sok minden szerez örömet sok mindent még bizonyítani kell
még sok mindent teljesíteni kell. Köröskörül minden
egyedülálló pillanat és álom

a szerelmeslevelek egyszer elporladhatnak
minden mellékértelem megváltozhat
olyan messzire eljutottunk, de még én fogom várni

őket az érintésért, sőt olyan valakiért,
aki véglegesen szakítani kíván mielőtt
itt lenne az ideje. Csak mert aggódik.

Fordította: Dabi István

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ