Rudolf hercegről már sok mindent összeolvastam. Úgy tűnik, nem eleget.
Ahogy gyűl bennem az ismeretanyag, úgy tűnnek mind kibogozhatatlanabbnak a kételyek és a hiányos információk. A nagy császár, Ferenc József és Sissi tragikus sorsú fia sok kérdőjelet hagyott maga után, annak ellenére, hogy látszatra a szokásoknak és az illemnek megfelelően, császári diszkrécióval temették el, halálának rejtélyes titkát hétpecséttel lezárva őrzik talán ma is a Vatikánban. Íróknak, történészeknek, életrajzkutatóknak, memoárszerzőknek népszerű tárgya életének tragédiája, s most olvasásra ingerel egy igen komoly pszichiátriai tanulmány is, dr. John T. Salvendy tollából, aki Budapesten született, Bécsben szerzett orvosi diplomát s Torontóban futott be szakmai karriert. A Közép-európai térség szakértőjének számít, nem csoda, hogy vette a fáradságot és megírta Rudolf – egy lázadó Habsburg lélektani tükörben című tudományos monográfiáját (1986). A műhöz gazdag korabeli sajtóanyag-gyűjtemény, jegyzetanyag és könyvészet társul, de ez nem válik az olvasmányosság kárára. A tartalmas, terjedelmes fejezetek több oldalról világítják meg a szépreményű, de belső konfliktusokkal, személyiségzavarokkal küzdő trónörököst, akit hagyománytisztelő, poroszos fegyelemmániás apja mindig is csökkent értékű anyámasszony katonájaként kezelt, a perifériára taszított, s helyette Ferdinánd nevű unokaöccsét részesítette előnyben, bízta meg országépítő feladatokkal; Rudolfnak a tessék-lássék, mellékes feladatok maradtak.
Többek között az, hogy Jókai Mór főszerkesztésével (akivel magyarul levelezett) összeállítsák azt a nagyszabású monografikus munkát, amit azóta se sikerült felülmúlni, s amely ma is alapvető forrásanyaga a kutatóknak: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. E munkába mindent beleadott, mert azt remélte, hogy a munka összekovácsolja a birodalom népeit. A korszerű politizálás híve lett volna – ha hagyják. Így viszont alkohol- és morfiummámorba menekülve, szerelmi bonyodalmak közepette fejezte be életét Mayerlingben, szeretője karjai között. Az eset számos irodalmi mű és játékfilm tárgya lett, de ugyanannyi spekulációé is. Nemere István alapos tanulmányban foglalja össze a Rudolf halálával/eltűnésével kapcsolatos hiedelmeket. Egyesek szerint ugyanis a herceg nem halt meg, csak eltűnt a világ szeme elől, s álcázva élt tovább ismeretlen helyeken. Aki szereti a regényes szövevényeket, az nézzen utána, mi mindent írtak össze Mayerlinggel kapcsolatban és főhet a feje.
Végtére is: tény, hogy eltűnt a színről egy tehetséges, nyílt eszű, a birodalom természetvédelmének elkötelezett, tudományos munkát végző amatőr természettudósa, reményteljes politikusa, az űrt az a Ferdinánd töltötte be, aki Rudolf törekvéseivel szembe menve konzerválni akarta a birodalmi állapotokat, törekvései pedig törvényszerűen vezettek a világháborús bonyodalmakig, majd a Monarchia bomlásáig.

A neves pszichiáter, miután felállította történelembe ágyazott diagnózisát, a következő végkövetkeztetéssel zárja munkáját: „Rudolf szerencsétlensége az volt, hogy jobban tudott nézeteket elfogadni, mint embereket összehozni. Így hát, még a legoptimistább elgondolással sem lett volna megelőzhető a tragikus vég. Míg Rudolf lázadó trónörökösként elragadó volt, császárként bizony jóval kevésbé tisztelték volna.”

Cseke Gábor