A határokon átívelő tudomány – migránslesként

Talán pusztán publicisztikai, de lehet, tudományos értékű tanulság is: bonyolult dolgokról vagy röviden, vagy kötethosszan…! Kötet már van – most a rövid szemlét választom. Nem mert érdektelen volna hosszan kijegyzetelni és mélyen értékelni, hanem mert nagyjából lehetetlen. Utóbbi sem a képtelenséget tükrözi, csak az árnyaltságnak azt a sejtelmes vízióját, hogy a „lényeglátás” és sarkos megfogalmazás a megosztható tudás és a tudományos közlés alapja és talpköve, s aki ezt kerülgeti, mintegy elhessegeti a lényeglátást, a komolyságot, a tudományos hitelt is.

Jóllehet, van ebben „népiesch” igazság, de valószerűbb, hogy nem a tudományra értődik történetileg sem. Vélhetően gyakorlatias megoldás, hogy ne keressük a kákán is a csomót… – ám olyan is akad, akinek épp ez a keresés, a megnevezés, a leírás alapossága adja munkakörét, rangját vagy szakmai presztízsét. S e körbe illik, ide tartozik a tudomány mint „alrendszer” vagy értelmezési-megértési rendszer is. Ha pedig kilép ebből, s publicisztikai hangzásokra épít, éppen a maga belső támfalait, a kutatás értelmét, a rátalálás felelősségét, a megértés kockázatait, a mélyebben és árnyaltabban föltárás elemi gondját teszi semmissé. Avagy hát: a tudomány tud, a közléstudomány közvetít, a megértésre szánt Olvasó pedig befogad, mérlegel, szaporít, tovább ad, s megelégszik. Szemben a kutatóval, akinek állításai csak a közlési kísérletek, az érintkezések, a kooperációk kezdeteit rejtik, s ha valóban kutató, ezekkel csak mint időleges esélyekkel számol, amúgy meg gyártja tovább a kérdéseket, további összehasonlító és korszakoló, rétegző és árnyaló narratívákat – de a legkevésbé sem tesz le arról, hogy a fogalmi tisztázásnak nemcsak eleme, részecskéje, alapja, hanem eredménye és kísértő tétje is a további bonyodalmaskodás.

Két kötetnyi, mondhatnám impozáns albumnyi fekszik előttem. Lapozgatásra is érdemesek, tanulmányozásra pedig annál inkább. Tartalmuk fölidézése azonban egyfelől meghalad, másfelől azt a felelősséget rója rám, hogy kiemeljek, súlyozzak, minősítsek, dekázzak a tudnivalókkal – melyre pedig a bonyodalmaskodás nélkül sokkalta képtelenebb vagyok magam is, mint egyenként a tudományterületek értő elemzői, megszólalói, vagyis e két kötet Szerzői. Vállalásom tehát csupán érintőleges, afféle figyelem-terelő gesztus, s nem lényegkiemelő tónustollal firkálgatás. Nincs lényeg, csak tények, események, rejtélyek, homályok, elbeszélő módok vannak, meg értelmezési határok. Sőt, leginkább ezek átjárásai. Merthogy amúgy e kötetek a határokról szólnak, címükben is, bennük azután meg seregnyi verzióról – s nem hangsúlytalan, hogy megjelenési évük éppen 2015, vagyis a legkirívóbbnak nevezett év, mely a migrációs válság csúcspontja, sodró eseményeinek idői foglalata, s talán ezért sem véletlen, hogy már a címek-alcímek is hordozzák a tudományterületi megkülönböztető jelzőt: Hármas határok néprajzi értelmezésben / Hármas határok néprajzi nézetben.i Kettős, eltérő, mégis közeli a címhatás, de érzékenyen tükrözi a társadalomtudomány/bölcsészettudomány lehetséges aspektusait is: más a nézet, más az értelmezés, és még másabb a történések tartalma, interpretációja, tudáshorizontja, illusztrált felmutatása is. Egyazon tónus, azonos színvilág, sorozatszám nélkül, összefüggéseikben is eltérő kötetek. Kevés ilyen van, aligha reprodukálható gazdagságú megközelítés-rendre épülnek, noha a tematika aligha hagyta érzéketlenül a társadalomtudósok java többségét.

A két kötet küllemre annyiban tér el, hogy az „értelmezés”-album (295 oldalon) álló formátumú, s kemény kötésén a talaj kékes-szürkéje fölé lóg be a lombok zöldje, továbbá ebben szakkutatók által komponált tanulmányok, összegzések, terepkutatási impressziók elemi egységei olvashatók – a néprajzi „nézet”-köny (218 oldal) fekvő album, színes tónusokkal és képekkel, címlapján az égbolt viharos színei alatt a horizont visszafogottan mérges-zöld tónusa kínálja az áttekintő látképet. Utóbbi Turai Tünde és Mészáros Csaba szerkesztette munka, az értelmező szöveggyűjtemény egyedül Turai Tündéé.

Bolti forgalomhoz illőt talán mind leírtam… A tartalom-sejtelemből viszont szinte semmit. Holott épp ez egy igazán meghökkentő, változatos, értelmező és tudáshatárok között bóklászó határ-könyv! Képzetként talán a „vasfüggöny” nyugatról keletre áthelyeződése, a többes identitások terének erősödése, a zónakülönbségek és határtudatok átrendeződése hangsúlyozható a tanulmánykötet írásainak összességéről. A négy nagyobb fejezetbe illesztett dolgozatok tanulmánykötete, kezdve a „Határkutatás és migráció” blokkal, melyek az írások talán inkább körvonalazó-bevezető-problematizáló tónusúak (Mészáros Csaba, Balogh Balázs, Helena Routsala és Gráfik Imre áttekintőivel), a második blokk a magyar-osztrák-szlovén térségbe invitál (Mészáros Csaba, Bednárik János, Mód László és Kardos Ferenc elemzésével), a harmadik szövegegység a magyar-román-szerb térségbe kalauzol (Turai Tünde, Laszák Melinda, Klamár Zoltán, Papp Árpád és Apjok Vivien dolgozatával), a befejező tömb pedig a magyar-román-ukrán határzónába kalandozik (Borbély Sándor, Szilágyi Levente, Lovas Kiss Antal és Marinka Melinda tanulmányaival).

A tanulmányok (a bevezető felhangot jegyző) Balogh Balázs kutatási körvonalaival indulnak, a sokféle határ, a nyugati és keleti eltérések, a közösségi kötődések és újraformálódó relációk, határellenőrzés és rejtett dimenziók, rendszerváltozási kontextus és partnerségi esélyek vázlatozásával jelzik a kötet kutatási és dokumentációs hátterét, az MTA Néprajztudományi Intézete számos kutatójának és külső partnerének körét. A határvizsgálatok 300-300 kérdőíve, fotógyűjteménye, video-adatbázisa, vándorkiállítások rendezése nagyvárosi térségekben és határ-övezetekben, valamint a kutatói kör immár „vasfüggönyön inneni” mivoltának, a határvizsgálatok emlékműveinek, a két- és háromoldalú partnerségeknek, ezek számos dimenziójában az aktuálisan érvényre jutó migránsválság folyamatának európai összefüggéseire is figyelmeztetnek. A kötet összefoglaló jellegét nemcsak a megelőző száz év határátlépési jelenségeinek áttekintésére fókuszálva, de a kutatók felelősségével a népvándorlás folyamatának első reakciójaként dokumentálandó megállapítások „igazodási pontként” szolgáló mivoltára is fölhívja a figyelmet.

Nem összegzés, csupán analógia: az MTA néprajzosai mellett számos szociológiai, kisebbségkutatási, részben történettudományi és politológiai vizsgálódás is megkezdődött, s ezek folytonos megjelentetése az egyre lehetetlenebb helyzetbe kényszerített akadémiai tudásfenntartók valódi eredményeinek igazolásaként mintegy totálisan ellentmond a kormányzati propagandának, s bár ez természetes is, sokkal drámaibb, hogy utóbbiak figyelme a legcsekélyebb mértékben sem terjed ki a kutatások felvetette kérdésekre. Nem a válaszokra, melyek a „határzár kell!” tényhelyzetével etnikai és kulturális gyarmatosítást, revíziót, újrafölosztást és békétlenséget szítanak, hanem belátásokat és kérdéseket kihangosítva, melyek az élő emberek és (még, talán) életképes közösségek számára életfontosak. Kérdéseket, melyek egyebek között arra közelítenek rá: mi egy határ? Hol és miért ott „a határ”? Hogyan élnek a határolással azok, akik elrendelik, s hogyan, akik ott laknak, s miként azok, akik oda vándorként érkeznek, menekültként reménykedve, rabként ketrecbe zárva, a szimbolikus határátlépéssel a szimbolikus létbe parfümálódva, ott lakva és dolgozva, átjárva a „zónán”, átröppenve a szögesdrótokon vagy mesterkélt ketreceken…

A. Gergely András tanulmányának teljes szövege a Periszkóp portálon olvasható