Gyűjtsd össze magad
a morzsákért kanyargó sorokból,
kihallgatásokból, besorozásokból,
kötelezett menetelésekből
és rád fagyott érintésekből,
térj vissza végre önbőrödbe.

Az ki voltál társban, gyermekben, idegenben,
állj most elő a jelen-tükörben:
„Im ez vagyok : pofonok
és ismeretlen okok maradéka !”
ne szégyelld arcod,
mely mosoly és könny árkaiba rogyott –
hiszen szép és éjkép egyaránt odalett
s csak a pillanat villan,
mint ibolya szirmáról
a csöpp-harmat elillan –
pára lesz
két lábas közé borított,
egyszeri életed.