Bölöni Domokos tallózója
Erdélyi Helikon
http://epa.oszk.hu/02100/02134
BCUCLUJ_FP_247244_1929_002_001_1.pdf
***
Jöjjetek!
Magyar versek, vegyétek körül s melegítsétek didergő szívemet. Babusgassatok a magyar részvétlenség fájdalmában. Ritmus, surranj belém, mint a magyar sors gyöngéd árnyéka: surranj belém, hadd támaszkodhassam rád; árnyék ereje, ritmus, amely élet az élet felett és az élet alatt. Jöjjetek ámuló, elszigetelt, forró magyar szavak, magyar költők, királyi koldusok elhintett kincsei, hadd emeljelek fel benneteket, s a közöny sötétségében világítsatok, világítsatok. Magyar szavak, adjatok ruhát a léleknek, ételt a szívnek, italt a vágynak, csörgősipkát a külső végzetnek.
Jöjjetek magyar szavak, legyetek erősek, izmosak, tülekedjetek árvaságom porondján, hogy ki ne essem a magyar sorsból. Mert már hívnak, lidércesen hívnak az angol szavak. Eddig megfértetek egymással, de most azt követelik, hogy ne törődjem veletek. Az angol szó is önző, mint minden, ami él. Az angol szó már él bennem, magyar szavak vigyázzatok, vigyázzatok, mert esetleg elveszítelek benneteket, s hogyha megint találkozunk, nem ismertek rám, és én nem ismerek rátok.
Reményi József
Magyar író amerikai naplójából
(Részlet)
Erdélyi Helikon, 1932/5.
***
A magyar könyvtermelés területén a ponyva mindig nagy szerepet játszott. Beavatottak előtt nem titok, hogy egész sereg kitűnő író vállalkozott és vállakozik ma is füzetes regények írására, ha ebben a tevékenységében az arcát idegen név alá is rejtegeti. Magyarországon nagy üzlet a ponyva. A Cár nevében c. füzetes regény a Literatura közlése szerint kétszázezer példányban fogyott el, mikor Erdős Renée harmincezerhez közeledő példányszáma a magyar irodalomban a legnagyobb szenzációnak számít. Az olvasóközönség tehát az új kis Magyarországban határozottan szaporodott, csakhogy éppen ez az olvasó közönség a ponyvára vetette magát. A magyar írókat mindenesetre megnyugtathatja az a tudat, hogy olyan országban halnak éhen, hol egy ponyvaregény kétszázezeres példányszámot ér el, és a statisztika gyöngéden simogathatja meg a magyar kiadók gondterhelte fejét, hogy a ponyva által kiirtott analfabétizmus csökkenése közben
mennek tönkre.
Pünkösti Andor: Leépített irodalom, Erdélyi Helikon 1931/4.
***
Erdélyi lélek
Egyik előadásomban amerikai hallgatóságomnak igyekeztem megmagyarázni az „erdélyi lelket”. Az egyik hallgatóm ezt mondta: értem, New England. A másik így szólt: értem, a dél. A harmadik így szólt: hogyne érteném, a középnyugat. A negyedik emígy nyilatkozott: persze, hogy értem, Kalifornia. És előadásomban megjegyeztem: az „erdélyi lélek” nem elkülönülése a magyarságnak, hanem kiegészítése. Mire ez volt a közös válasz: értjük, mindannyian amerikaiak vagyunk.
Reményi József, 1931
***
A ma bizonytalanabb a holnapnál, mert a mában tétovázunk, de a holnapot nem ismerjük.
Reményi József, 1931
***
Válasz a Helikon körkérdésére
Az Erdélyi Helikon kiszélesedett programjához híven az alábbiakban nyilatkozatsorozatot közöl az utódállamok és Magyarország fiatal magyar íróinak tollából. (Fiatal magyarok – Vallomások és vélemények a magyar irodalom hivatásáról, Erdélyi Helikon, 1930. január.)
JÓZSEF ATTILA
BUDAPEST, MAGYARORSZÁG
Szül. 1905-ben Budapesten. Rikkancs, hajóinas, kenyeres, borfiú, kukoricacsősz, házitanító, fahordó, kövezőinas, bélyegárus, fixes újságkihordó, mezei napszámos, kifutó, bankhivatalnok, vásárcsarnoki kisegítő, magyar-francia levelező, könyvelő, takarító, műfordító, vízárús moziban, tanárjelölt. Egyetemi tanulmányokat végzett a szegedi, a bécsi, a párisi és a budapesti bölcsészeti karokon. Megjelent egy verskötete.
Élt, szeretett és meg fog halni. Amit mást mondhatok magamról, az mind csak ennek a részletezése. Ettől és attól különbözöm, de ami az emberektől megkülönböztetne és egyéniséggé tenne, olyan jegyeket fölmutatni nem tudok. Hiszek a tiszta észben, aminthogy mindenki hinne benne, ha véle élni nem volna fáradságos. A tiszta költészetben, mert ő teremtette meg azt a közösséget, amely a társadalom antagonizmusa fölött derűs erő, valóságos egész és mennyei egészség. A tiszta szellemben, amelynek szabadsága korláttalan, amely a testet is föloldozgatja azáltal, hogy önfegyelemmel mintázódik a történetiség porhanyó plasztikáján. Sokat szenvedek, de pusztán csak magamért és így az nem számít semmit. Az értékek és igazságok elhagyatottsága miatt kétségbeesnem pedig oktalanság volna: azok, akár akarjuk, akár nem, önmaguktól is rengő virágzásba pattannak, mint isten tekintetére a rózsaliget. Az emberiség sem érdekel, hiszen csak egyszerű tény, engem azonban értékekért hoztak a világra. De éppen ezért, nyűgös és alázatos kisbérese vagyok az eljövendő tisztultabb társadalmi berendezkedésnek, mert az igazság fölismeréséhez idő és elmélyedés kell és ma az emberélet kevés a napi gondok elsorolására is. Az élet tartamát meghosszabbítani nem áll módunkban — és megoldás az úgy sem volna — tehát a napi gondok sokaságát kell megritkítani, hogy a művészetnek s az igazság megismerésének életértelmű örömét mindenki szívéig szíhassa, mint a levegőt. Amit írok, ezért írom. Költészetet a költészetért, igazságot az igazságért, értéket az értékért. Ennél több nincs, mást nem vállalhatok semmiféle szándék jegyében és ezt is csak véges voltomhoz mérten teljesítem. Hozzáteszem: 1929-ben Magyarországon.
I. Szemlér Ferenc
Három harang megszólal
Így szól egy hang:
„Eu te iubesc” –
én szeretem a hegyeid
és völgyeid merész vonalát,
én szeretem a végtelen kilátást,
amit kitáruló öled nyújt, én szeretem
a fölfelé törő erős erdőidet,
szeretlek téged, Erdély!
Így szól egy másik:
„Ich liebe dich” –
és szeretem soktornyú városaid
uccáit és a görbe, öreg házak
ferde födelét, én szeretem a munkát s az ipart,
én szeretem a tiszta asszonyok s békés apák
meleg otthonait,
szeretlek téged, Erdély!
S így szól a harmadik:
Én is szeretlek téged, ó, sötét föld,
amit most sokszor könnyem áztat,
hol őseim csatáztak és pipáztak,
ahol a felhők eltakarnak és nap
süt komor arcunkra s ahol
a temetők felett s a mezők vetései között
leborulunk a földre s úgy zokogjuk:
szeretlek téged, Erdély!
Erdélyi Helikon, 1930/3.
Dsida Jenő: Falun
Ujjongok, ha erre a falura nézek,
havasok illatát szívom
reggel.
Ezüstfátyol van a szívemen
s olyan a tündérek arca,
mint egy nagy ünnep.
Az égő fenyőtobozok füstje
kavargó, könnyű
országút,
azon megyek fel az égbe
egy kislánnyal, meg egy kicsi
kutyával.
Egyszerre sötét lesz.
A boglyatetejű házak lent maradnak
a farkasok között.
Pusztai Péter rajza
2019. június 3. 11:43
A jó szerkesztő leleményessége, hogy a Bölöni Domokos nagyszerű tallózóját ott helyezte el a Demény Péter blogbejegyzése mellett. Így, együtt kerekebb az a kép, ami az „értékek”megítélése körül kialakulni látszik. Azért mondom, hogy látszik, mert szerintem soha nem alakul ki. Ami valakiknek érték, másoknak nem az az érték.
Milyen szépen írja Dsida Jenő: „A boglyatetejű házak lent maradnak
a farkasok között.”