Fodor Sándor: Mennyit lopott volna?

Nem volt ínyére édesapámnak az adóhivatalnokoskodás. Miután eljegyezte édesanyámat – 1923-ban vagy 24-ben -, az Olt menti Mikó-vár mellé épített törvényszéken pályázta, és kapta meg a főszámvevői állást. Szőrszálhasogató módon pontos, kínosan tisztességes hivatalnok volt. Ő kezelte a törvényszék pénztárát is. Úgy 1928 táján (akkor én már megvoltam) sok pályatársa került az ország különböző megyeszékhelyein börtönbe – sikkasztásért. Tele voltak az újságok ilyen esetekkel.
Új elnök került a törvényszékhez. Egy Popescu nevű, ókirályságbeli bojár. Rendszerető, igen szigorú ember volt. Egyszer megszólítja édesapámat:
– Nézze, domnu Fodor. Nagyon jól tudom, hogy a tisztviselői fizetés eléggé sovány. Ha pénzre lenne szüksége, kérjen tőlem. Szívesen adok kölcsön. De a kasszába ne nyúljon.
Ennyi kellett az én – magyar létére szász gimnáziumban nevelt – édesapámnak:
– Elnök úr, ezt tisztelettel kikérem magamnak! Csak nem képzeli, hogy pár garasért kockáztatom a családom, a kisfiam jövőjét?!
Az elnök gyanút fogott.
– Pár garasért…? Mondja, körülbelül mennyi pénz van most a kasszában?
Édesapám szemrebbenés nélkül vágta. Nem körülbelül. Pontosan. Bánira. Két jókora, kertes, családi ház ára lehetett.
– Úgy… – csodálkozott el az elnök – És ez egy tisztviselőcske számára pár garas… Nem gondolja, hogy egy kicsit nagyképű?!
– Hiszen mondtam elnök úr, családom, a fiam jövője…
– Jó-jó. Rendben van. – Aztán bizalmasabb hangon: -Mondja meg őszintén, mennyit lopna el?
– Tízmilliót.
– Na ne mondja. És mit csinálna vele?
– Öt milliót átváltanék valutára, a másik ötmillióért pedig rendőri fedezettel hagynám el az országot.
Az elnök tűnődve legyintett:
– Ne szórja úgy a pénzt. Ahhoz ötvenezer is elég.

Forrás: Fodor Sándor: Ki ez a… majdnem? Anekdoták, Pallas-Akadémiai, Csíkszereda, 2000.