– Drága embereim, ma szép napunk van! Jól kezdődik ez a reggel. Együtt vagyunk. Akárcsak tegnap. Jó napunk volt tegnap is. Igaz-e, Barni?
– Mester úr, igaza van. Szép napunk van. És szépen alakul a ház! Tetszik adni egy cigarettát?
– Nesze, Barni, adok tüzet is, mert neked nincs soha semmid. Nesze!
– Most pedig vegyétek úgy, hogy én vagyok maga Krisztus. És ti vagytok a tanítványok. Mi vagyok én most, Barni?
– Mester úr, ön most maga Krisztus.
– És ti most kik vagytok, erre felelj Dániel!
– Mester úr, mi most a tanítványok vagyunk.
– Most pedig szépen leültök ide a közelembe. Fordítsd fel a vödröt, az az egyik szék. A másik szék pedig a létra második foka. Te oda ülsz, Dániel!
– Téged kérdezlek, Barni. Mondd meg nekem, mit jelent az, hogy szplendid. Nem tudod. Hát persze, hogy nem tudod! Honnan is tudhatnád, amikor náladnál butább ember nincs ezen a világon? Honnan? És nem is a butaságod a baj, hanem inkább az, hogy te nem értesz semmihez. Kivéve a szobafestést. Mert náladnál szebb falakat ezen a világon senki nem tud mázolni. Te vagy a szobafestés mestere, Barni. Nézzetek körül ebben a lakásban! Ki látott még szebben festett falakat? Senki! Mert szebben festett falak egyszerűen nincsenek. Nézzetek körül. Vannak szebben festett falak, Dániel?
– Mester úr, szebben festett falak egyszerűen nincsenek!
– És mire kell vigyáznunk a mai napon, mondd meg nekem, Barni.
– Mester úr, a mai napon arra kell vigyáznunk, nehogy ezek a festett falak bepiszkolódjanak.
– Jól van! Azért te nem is vagy annyira buta, mint ahogyan az imént mondtam, Barni. Tanuld meg, a szplendid azt jelenti, hogy valami ragyogó, tökéletes, csodálnivaló, hibát találni benne nem lehet. Azt jelenti a szplendid! Te pedig szplendid falakat festettél, Barni! Mármost miért kértelek titeket arra, hogy üljetek ide a közelembe, mint a tanítványok és vegyétek úgy, én vagyok maga Krisztus?
– Mester úr, azért, mert ilyenkor mindig valami fontos dolgot akar nekünk mondani.
– Eltaláltad, Dániel! Fontos dolgot akarok nektek mondani. Azt, hogy a mai napon lerakjuk a csempét. De hogy rakjuk le? Úgy rakjuk le, hogy itt bent nem vágunk csempét. Semmi körülmények között. Csakis kint, az udvaron. Azért, hogy a csempe pora ne szálljon föl a gyönyörű falakra. Meg vagyok értve, Dániel?
– Mester úr, részemről meg tetszik lenni értve.
– És a te részedről meg vagyok-e értve, Barni?
– Mester úr, az én részemről is meg tetszik lenni értve. Itt bent csempevágás a mai napon nem lesz. Csakis kint, az udvaron.
– Akkor rendben van, neki is foghatunk.
…Meghallgattam ezt a beszélgetést és magukra hagytam az építőket.
Úgy két óra múlva látom, hogy a lakásból porfelhő tódul ki az ajtón. Benézek és azt látom, hogy maga a mester vágja a csempét. Nem csak vágja, hanem fúrógéppel lyukasztja, majd csiszolja, köszörüli. A tanítványok pedig cigarettázva állnak mellette és nézik. A mester kikapcsolja a sikongó csiszoló gépet és csodálkozva tekint reám. Hogy mit keresek én ott, az ajtóban. Nem mondom, hogy nem keresek semmit. Csak annyit jegyzek meg, hogy szplendid… És nézem az építőket. Már amennyit ki lehet venni belőlük a gomolygó porban. Én vagyok a megtestesült, lesújtó leleplezés.

Forrás: a szerző Facebook oldala