Ezeket a sorokat nem most írtam, de így is jól van:
(Cselényi Béla verseiről)
Senki nem kért arra, hogy írjak valamit Cselényi Béla verseiről. Én sem gondoltam volna, hogy valaha írok néhány sort Cselényi Béla verseiről.
Soha nem találkoztam Cselényivel. Nem tudom, milyen a járása, hangja, tekintete. Néha úgy képzelem, Cselényi plasztelinből van, s ha végigmegy a pesti utcán, zsebeiben apró ólomkatonák, pléhdobozok, törékeny gyermekjátékok zörögnek. És néha úgy képzelem, Cselényi versből van, s amerre ő jár, körülötte minden verssé változik. Ha bemegy egy ajtón, vers lesz a kilincsből, utcára les a kulcslyuk, hogy lám, hová lettek azok a hatvanas évek?
Ebben a fölfordult világban Cselényi úgy jár, mint akit nem érdekel, hogy föl van fordulva a világ. Cselényi azért jó költő, mert egyetlen pillantásával talpra tudja állítani ezt a fölfordult világot. Nem kínlódik, nem körülményeskedik, nem fontoskodik. Lát. Azt látja meg a világból, amit a nagy rohanásban majdnem elfelejtettünk: a szekrénykulcson rongybimbó fityeg. Vagy azt, hogy a ketrecből reménytelenül felbőg a sárga sajtos rántotta.
Cselényi verseit nehéz szétszedni, elemezni, méricskélni. Aki megpróbálja, könnyen úgy jár, mint a szerelmes kamaszlány a virág szirmaival. Szeret, nem szeret. Tépi, s a végén a virág semmivé lesz.
2019. június 11. 07:29
Szívből gratulálok, Béla – és köszönjük a digitális példányt, amit megküldtél nekünk!
2019. június 11. 09:10
Én köszönöm, kedves Gábor, „jó öreg” :) reklámfőnököm!
2019. június 11. 10:40
Örömmel gratulálok !
2019. június 11. 12:29
Köszönöm szépen!
2019. június 11. 13:46
Természetesen minden közreműködőnek köszönöm a munkáját!
2019. június 11. 14:45
Sok sikert!
2019. június 11. 15:04
Köszönöm, Kati! Rám fér a siker. Ideje hatvannégy évesen befutnom.
2019. június 24. 07:46
Ezeket a sorokat nem most írtam, de így is jól van:
(Cselényi Béla verseiről)
Senki nem kért arra, hogy írjak valamit Cselényi Béla verseiről. Én sem gondoltam volna, hogy valaha írok néhány sort Cselényi Béla verseiről.
Soha nem találkoztam Cselényivel. Nem tudom, milyen a járása, hangja, tekintete. Néha úgy képzelem, Cselényi plasztelinből van, s ha végigmegy a pesti utcán, zsebeiben apró ólomkatonák, pléhdobozok, törékeny gyermekjátékok zörögnek. És néha úgy képzelem, Cselényi versből van, s amerre ő jár, körülötte minden verssé változik. Ha bemegy egy ajtón, vers lesz a kilincsből, utcára les a kulcslyuk, hogy lám, hová lettek azok a hatvanas évek?
Ebben a fölfordult világban Cselényi úgy jár, mint akit nem érdekel, hogy föl van fordulva a világ. Cselényi azért jó költő, mert egyetlen pillantásával talpra tudja állítani ezt a fölfordult világot. Nem kínlódik, nem körülményeskedik, nem fontoskodik. Lát. Azt látja meg a világból, amit a nagy rohanásban majdnem elfelejtettünk: a szekrénykulcson rongybimbó fityeg. Vagy azt, hogy a ketrecből reménytelenül felbőg a sárga sajtos rántotta.
Cselényi verseit nehéz szétszedni, elemezni, méricskélni. Aki megpróbálja, könnyen úgy jár, mint a szerelmes kamaszlány a virág szirmaival. Szeret, nem szeret. Tépi, s a végén a virág semmivé lesz.