– Képzeld, ma a 83 éves Privigyán Gézával beszélgettem egész délelőtt a parkban. Tudod, azzal a világhírű tenorral, aki fiatal korában végigjárta Európa leghíresebb operaházait a Rigolettóval, a Don Carlosszal, a Bohémélettel, Fidelióval, A sevillai borbéllyal, Figaro házasságával… Persze, ezeket ő sorolta fel, mert amikor ő a zenevilág legnagyobb csillagaival lépett színre, én még nem is léteztem. Mindenképp roppant művelt ember és nagyon szereti a galambokat. Kenyérdarabokkal tele szatyorral érkezett a parkba, abból etette folyton a madarakat. Velem pedig olyan fesztelenül csevegettt mintha már évek óta ismernénk egymást. Azt mondta, a bukaresti Állami Opera szerződött tenorja volt ’96-ig, amikor nyugdíjazták. Képzeld, még Mario Lansával is jó barátságban volt. Valahányszor megívták a milánói Scala előadásaira, Mario odautazott, hogy találkozzon vele és elbeszélgessenek egy pohár toscanai bor mellett. Még ma is megvan a palermói villája, ahol második feleségével nyaralni szokott, de egészsége már nem engedi meg, hogy oda utazhasson.
– Szegény Géza ! Világéletében utcaseprő volt a főtéren. Hajnalonta, mikor már a járőrök is nyugovóra tértek, hosszasan ácsorgott az operaház előtt és silabizálta a plakátokat. Akkor biflázhatta be azt a sok operacímet. Felesége pedig soha nem volt. Még fiatal korában, az akkori néptanács kiutalt neki egy szoba-konyhás lakást a külvárosban s ma is ott lakik. Azt hiszem, azért téblábol egész nap a parkban, hogy ne kelljen egyedül rostokolnia abban a penészes, rossz levegőjű odúban.