Cseke Péter: A magyar szociográfia erdélyi ágának eszmetörténeti háttere

A két világháború közötti Erdélyben a szociográfiai tényfeltárást ugyanúgy megelőzi a szociológiai, akárcsak Magyarországon. Részben a még elevenen élő hagyományokra, elsősorban Braun Róbert és Turnowszky Sándor meg-megismétlődő kísérleteire, másrészt a Dimitrie Gusti professzor vezette bukaresti szociológiai iskola ösztönző hatására1 gondolunk, de nem feledkezhetünk meg a pozsonyi Sarló, a Szegedi Fiatalok és a budapesti Bartha Miklós Társaság ilyen irányú munkásságáról sem.2 Annál is inkább, mivel az Erdélyi Fiatalok (száz-százhúsz főnyi) faluszemináriumának hallgatói – Demeter Béla, Jancsó Béla, Mikó Imre és Venczel József közreműködésével – a felvidéki falvak, a szegedi tanyavilág agrársettlement-kutatásiprogramjának a József Attila meg Fábián Dániel által összeállított BMT-kérdőívével3 a zsebükben indultak az erdélyi magyar, illetve vegyes lakosságú falvak felfedezésére. Ennek az érdeklődésnek az első reprezentatív eredménye Mikó Imrének az Erdélyi Fiatalok kiadásában 1932-ben megjelent – máig idézett, a korabeli román sajtóban is élénk visszhangot keltő – falufüzete volt, Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés.4


Az 1926-ban indult Korunk kezdettől behozta látómezejébe mind a tudományos vértezetben jelentkező, mind a szépírói eszközöket „mozgósító” tényirodalmat. Ám értékítéletei a nemzetközi kommunista mozgalom váltakozó ideológiai premisszáit követték. Az alapító Dienes László nevével fémjelzett korszakban (1926–1929) például teljesen nyitottnak mutatkozott a valóságkép-formálás tudományos és szépírói alakzatai iránt, ám a dogmatikus beszűkülés idején (I929–I935) kimondottan a teljes elutasításban volt részük a közvetlen valóságfeltárásra vállalkozó műhelyek (Sarló, Bartha Miklós Társaság, Erdélyi Fiatalok, Szegedi Fiatalok stb.) kísérleti vagy időtálló alkotásainak, hogy aztán a harmincas évek második felében, az ún. népfrontpolitika érvényesítése idején valódi jelentőségükhöz méltó elismerésben részesüljenek a „népi szociográfia” legreprezentatívabb művei. Gaál Gábor ekkor már „ellenzéki műfajnak” tekintette a szociográfiát. G. G. monográfusa, Tóth Sándor mutatta ki egyik tanulmányában, hogy 1936-tól kezdve a Korunk hasábjain húsznál több igényes tanulmány és közel félszáz könyvbírálat foglalkozott a népi szociográfia jelenségkörével.5 Az 1936-ig tartó baloldali értetlenség mögött az a gyanú állt, hogy a szociografizálás nem más, mint figyelemelterelés.6 Az Alföld parasztsága, A tardi helyzet, a. Puszták népe kritikai fogadtatása7 – nyomban a művek megjelenése után – már a figyelemfelkeltést exponálja. Azt, ami ebben a műfajban a „regénynél érdekesebb”. Vagyis: a szociográfia műveléséhez a kívülállás tárgyilagos szemlélődését biztosító világtávlat és a feltárt mikrovilág bensőséges ismerete szükségeltetik. A Sarló mozgalmat az egykori Csehszlovákiában elindító Balogh Edgár 1937 elején azt értékeli a Korunk hasábjain, hogy a Kárpát-medencében úttörő szerepet vállaló fiatal magyar szociográfusnemzedék „nemzeti és szociális eszmélkedésében egy mindenképpen korszerű realizmus tör magának utat”, amely átalakítja az irodalmi ízlést és az irodalmi tudatot.
Gaál Gábor a klasszikus irodalmi formák széteséséről beszél a népi szociográfia előretörése kapcsán, és A mai magyar szociográfia és az irodalom című tanulmányában a műfaj – azóta is sokat idézett – meghatározására vállalkozik. Ő már nem azt mondja, amit fél évvel korábban Veres Péter állított, hogy a szociográfiának nincs szociológiai érvényessége, ellenkezőleg: a szociográfia jóval több, mint csupán szociológiai diszciplína. Hiszen „meghaladja a pragmatikus értelemben vett tudományt”; vagyis: társadalomtudományi gondolkodásban gyökerező irodalmi alkotás.8


Ezt követően egészen 1939 őszéig alig volt olyan lapszám, amelyben a Korunk ne hallatta volna szavát a szociográfiai tényfeltárás kapcsán. A legnagyobb magyar falu (Darvas József), a Viharsarok (Féja Géza), A néma forradalom (Kovács Imre), a Futóhomok és a Parasztok (Erdei Ferenc), a Számadás (Veres Péter), a Cifra nyomorúság (Szabó Zoltán), a Magyar város, magyar falu (Erdei Ferenc) mind-mind méltó elismerésben részesült. Ugyancsak rendkívül lényeges, hogy a szerkesztőség kiállt a Magyarországon perbe fogott fiatal szociográfusok mellett; szorgalmazta, hogy a nagy visszhangú Magyarország felfedezése könyvsorozat betiltását követően induljon be az Erdély felfedezése.
Ezt tette egyébként az Erdélyi Fiatalok is. Önálló magyar egyetem híján az Erdélyi Fiatalok generációs mozgalma, illetve ennek folyóirata válik (1930 és 1940 között) a két világháború közötti értelmiségnevelés műhelyévé. Ennek a szellemi műhelynek a világnézetek és vallásfelekezetek-fölöttisége biztosítja megkülönböztetett eszmetörténeti jelentőségét. Kisebbségi helyzetben eszmélkedtek, értelmiségi pályára készültek, és ennek létalapját elsősorban a falu világában látták; öntudatosan törekedtek a kisebbségi életkeret megismerésére, illetve egy jövőformáló kisebbségi életstratégia megteremtésére. „Ha a többségi nép fiai ilyen öntudatosan fordulnak a falu felé – írta Fogarasi Géza joghallgató a lap hasábjain –, annál inkább kell azt nekünk tenni. A mi létünk vagy nemlétünk kizárólag az erdélyi faluhoz van kötve.”9


Ennek kapcsán fejti ki az Erdélyi Fiatalok spiritusz rektora, Jancsó Béla: „A kisebbségi sors a több munkát követeli tőlünk, és mi, íme, annyit sem tudunk dolgozni a faluért, mint a többségiek.”10 Demeter Béla Bukarestben kezdte tanulmányait, Dimitrie Gusti professzor bukaresti szociológiai intézetében szerezte a falukutatással kapcsolatos alapismereteit. Nem véletlen, hogy társai őt választották meg az Erdélyi Fiatalok faluszemináriuma elnökének. És az sem, hogy az Erdélyi Helikon ifjúsági pályázatán feltűnt falurajongó joghallgató Venczel Józsefet titkárnak. A felvidéki Sarló önszerveződéséről, falukutatásairól Mikó Imre, később pedig maga Balogh Edgár tudósítja a lap olvasóit. Jancsó Béla és Buday György barátságának köszönhetően a Szegedi Fiatalok agrársettlement-mozgalmának az eredményei is ismertekké váltak Kolozsváron. Akárcsak a Bartha Miklós Társaságé: a József Attila meg Fábián Dániel által összeállított kérdőív (Ki a faluba) eleven inspirációt jelentett az erdélyi magyar, illetve vegyes lakosságú falvak felfedezésére indulók számára.


„Az emberiségnek éppen magyar mivoltunkkal tartozunk” – idézi József Attilát az Erdélyi Fiatalok 1930. évi októberi számában Jancsó Béla. „A magyar jövendő sorsa szorosan összefügg a valóságos nép s a növekvő értelmiség együttmunkálkodásával.”
Az 1930/1931-es tanév elején Demeter Béla és Venczel József előadás-sorozatot indított; a szerkesztőség minden nyárra falupályázatot írt ki; évenként frissített kérdőívekkel segítette a szülőföldjük felméréséhez hozzálátó, vidékenként szervezett munkacsoportokat; az eredmények értékelésére pedig a legnevesebb személyiségeket (Kós, Szentimrei, Berde Amál) kérte fel. Az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának tagjai tehát nemcsak elméleti szinten foglalkoztak a „falukérdéssel”, a nyári vakációkra indulva magukkal vitték a 400 pontot tartalmazó kérdőívet is11 (Demeter [1931]: Hogyan tanulmányozzam a falu életét? Erdélyi Fiatalok Falu-Füzetei, 2. sz., Kolozsvár). Hadd emeljük ki: a füzet műfaji megjelölése ez volt: szociográfiai kérdőív. Ennek fejezeteire épült 1934-ben a brassói ÁGISZ által kezdeményezett falumonográfiasorozat-terv is.


A kérdőív fejezetei a kérdések számának feltüntetésével: Történelmi, földrajzi, gazdaságföldrajzi kérdések (30), Népességi viszonyok (14), Birtokmegoszlás (13), Mezőgazdaság (30), Ipar és kereskedelem (19), Életmód (32), Közösségi érzék (10), Műveltség, szokások (29), Világnézeti, vallási és erkölcsi kérdések (28), Népművészet és az ezzel szoros összefüggésben lévő néprajzi kérdések (76), Háziipar (20), Népegészségügyi kérdések (110).
Tehát igyekeztek feltárni szülőföldjük történelmi, gazdaságföldrajzi, népesedési, etnikai, vallási, művelődési, néprajzi, népművészeti, népegészségügyi stb. viszonyait. Ennek az érdeklődésnek az első szerény eredménye magának Demeter Bélának Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című falufüzete12 volt. Előszavában a faluszeminárium elnöke kifejezetten szociográfiai kutatásokról beszél (három év alatt negyven településen végzett felméréseket a vegyes lakosságú Borsa völgyében). Ugyanennek a kiszállásnak és báró Bánffy Ferenc anyagi támogatásának köszönhetően látott napvilágot Mikó Imre úttörő munkája, Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés, amely a korabeli román sajtóban is élénk visszhangot keltett.
A kötet 1932-ben látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok kiadásában. Két évvel később jelenik meg Nagy Lajos Kiskunhalom című munkája, 1935-ben pedig Illyés Gyula Pusztulása. A szakirodalom ma már ezektől a művektől számítja a magyar szociográfia megjelenését.


A műfaj frontáttörő térhódítása a harmincas évek második felében következik be (193 6–1939). Nagy szerepet játszott ebben a Válasz műhelye, illetve a Magyarország felfedezése programját kidolgozó Sárközi György.
Erdélyben ugyanekkor Balázs Ferenc, Bözödi György, Tamási Áron tolla munkált a műfaj „nagykorúsításá” érdekében. Balázs Ferenc 1936-os könyvének (A rög alattnak) az Erdélyi Fiatalok volt a bölcsője, Bözödi 1938-as kötetének (Székely bánja) a kiadását a második erdélyi írónemzedék tagjai vállalták, akik ezzel akarták megalapozni a tervezett Erdély felfedezése sorozatot, a többszörös Baumgarten-díjas Tamási műve (Szülőföldem) leginkább alighanem a Válasz műhelyének köszönheti a kiforrását.


Az Erdélyi Fiatalok már 1934 nyarán közreadja a lap alapító-főmunka-, sa ^ ejs» erdélyi szociográfiát író Balázs Ferenc készülő könyvének egyik fejezetét13 amikor Jancsó Béla – ugyanabban a lapszámban – a falumonográfiák „fölöttébb szükséges voltáról” értekezik. Az alkalmat Tizenegyek-beli társának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének vállalkozása kínálja, aki munkatársaival felhívást tesz közzé az erdélyi magyarság „állapotrajzának” a rögzítésére – az Erdélyi Fiatalok kérdőívének a kibővítése alapján.14 Az 1935. évi téli szám A rög alatt legemlékezetesebb fejezetét, az Isten völgyét hozza.15


Amire már akkor felfigyel az Erdélyi Fiatalokat szerkesztő László Dezső, az mai szempontból is rendkívül érdekes: 1) Balázs Ferenc könyve nem csupán szociológiai „helyzetfelvételt” nyújt, hanem társadalom-építési modellt is teremt; 2) világtávlatból tekint a megoldandó kisebbségi gondokra, és nem valamely ideológia egyoldalú propagandisztikus célzatával; 3) munkája nem meríti ki valamely par excellence szépirodalmi műfaj — a regény — fogalmát, ám minden sorából kiérződik, hogy írói kényszerből született alkotás; 4) nem is kimondottan tudományos szempontokat érvényesítő mű, és mégis azt érezzük, hogy a szerző a világfolyamatok egyetemes összefüggésrendszerébe beágyazottan vizsgálja az általa is alakított „életdarabot”. Munkája ekképpen válik – alapvető céljainak megfelelően – jövőnek feszülő, korszerű életformát kimunkáló, az értelemre és az érzelmekre egyaránt ható, meggondolkoztató írássá. Balázs Ferencet búcsúztatja az 1937. évi nyári szám. Sokatmondó tény, hogy ebben már a két világháború közötti korszak olyan – szociális és nemzeti lelkiismeretet ébresztő – alapműveiről olvashatunk, mint a Puszták népe (Illyés Gyula), A tardi helyzet (Szabó Zoltán), a Viharsarok (Féja Géza), A néma forradalom (Kovács Imre). László Dezső itt már a fiatal szociográfusok egymás után felzárkózó nemzedékéről beszél, és műfajukat egyértelműen szociográfiának nevezi. Ennek lényegét a szociális lelkiismeret ébresztésében és a nemzetnevelés gondjainak felvállalásában látja. „Lehetetlen – írja A néma forradalom kapcsán -, hogy ennyi jel nyomtalanul és eredménytelenül meredjen el a magyar élet felelős tényezőinek szemei közé. Mert ha így van és így lesz, akkor elkerülhetetlen az a magyar forradalom, amelynek előrevetődő árnyékát különösen Kovács Imre könyve mutatja meg. […] Az Illyés Gyulák, Féja Gézák, Kovács Imrék, Matolcsy Mátyások ma már frontot és határozott irányt jelentenek: szociális tartalmú új magyarságot. Mögöttük új márciusi ifjúság sorakozik. Tévesen ítélnek azok, akik bennük egységbontókat látnak; ők képviselik ma a legszélesebb, legkomolyabb, legerkölcsösebb és ezért a legtartalmasabb magyarságot, ma ők az igazi nemzetnevelők, a jövőre nevelők.”16


Az Erdélyi Fiatalok továbbra is nyomon követi mind a romániai, mind a magyarországi szociológiai/szociográfiai kutatások eredményeit, sőt a Gusti-féle monográfiái iskola példájára és annak biztatására 1937-ben a székelyföldi Siklódra falukutató munkatábort is szervez – amely az akkori politikai bizalmatlanság okán egyértelműen kudarcba fulladt17 –, ám ettől kezdve nagyobb figyelmet szentel az írói/újságírói szociográfiáknak. Meglepő azonban, hogy az ilyen jellegű erdélyi munkák műfaji megítélésében még mindig tart a bizonytalanság. Jancsó Béla például a tudományos vidékmonográfia szempontjainak érvényesítését kéri számon a Székely bánja írójától.18 Ez pedig abból is adódik, hogy Bözödi György méltán híressé vált könyvében a közvetlen tényfeltárás aránya valóban eltolódik a történelmi adatfeldolgozás javára. Jancsó esztétikai judíciumában nem is csalatkozhatunk – a Nyugatot szerkesztő Osvát Ernő egyik nagy felfedezettje volt! –, mert a Szülőföldem megjelenése után rögtön ráérzett arra, hogy Tamási „új műfajt” teremtett, „valami sajátos szociográfiát”, „melyben semmi tudományosság nincs, mégis a falu mai életének minden vonatkozására mélyre ható pillantást tud vetni”. „A Szülőföldem tiszta művészet és mély emberi hitvallás. Benne Tamási, akinek annyi közéleti harcával nem tudtunk egyetérteni, megtalálta a nem öncélú, de a közösségért való irodalom útján és eszközeivel a leginkább nekivaló módját.”19


Az Erdélyi Fiatalok köréből kivált fiatalabb évjárat Makkai Lászlóval az élen 1935-ben elindítja a Széchenyi István szellemiségét fölvállaló Hitelt. Makkai távozása után Venczel József és társai negyedévi folyóiratként indítják újra 1936-ban. 1941 és 1944 között Venczel egyetemi tanár, a Teleki Pál Intézet keretében működő kolozsvári Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa. Ő szervezi meg és vezeti a legnagyobb szabású, monografikus igényű komplex tájkutatást Erdélyben. Venczel és munkatársai nem a priori tételek igazolását, hanem a társadalom egészének a megismerését tűzték ki célul, a település életmegnyilvánulásainak és társadalmi jelenségeinek a rögzítésére törekedtek. Abból a felismerésből indultak ki, hogy a részletkérdésekkel foglalkozó kutatónak is mindig az egészre kell hogy legyen rálátása.
Venczel számolt azzal, hogy a kérdőíves felmérés egyoldalúsághoz vezet, megmerevíti a kutatást, önállótlanságra szoktatja a kérdezőt. Világosan elkülönítette tehát az informatív és az objektív anyaggyűjtést. A módszertani előfeltevések, a társadalomvizsgálati formák, a kutatási technikák „helyzetadekvát” alkalmazásával a szociológiai monográfiakészítés folyamatát akarta éreztetni tanítványaival. Venczelnek köszönhetően a Hitel a szociológiai módszerekkel feltárható társadalomismeretnek adott teret, fogalomtisztázó kritikáival a szociográfiai valóságábrázolás szempontjainak és módszereinek a kikristályosodását is elősegítette. Az Erdélyi Helikon ugyancsak azt tudatosította, hogy a népi írók miként avatták „nemzeti műfajjá” a szociográfiát a harmincas évek második felében. A méltató elismerések mellett jogos kritikai észrevételeknek is hangot adott. Erre annál is inkább szükség mutatkozott, mivel a valódi értékek mellett a negyvenes évek elején gombamód elszaporodtak a műfajt óhatatlanul diszkreditáló felszínes „falumunkák”, a konjunkturális „álszociográfiák”. Az erdélyi szociográfia előképét megteremtő Kós Károly figyelmeztetése ma is helytálló: „Az író tudjon ne csak írni, de tudjon igazat írni.” (Néhány szó a fiatal írók valóság-irodalmához. 1940/1.)
A szépirodalmi folyóirat nagy érdeme, hogy nyomatékosan felhívta a figyelmet a magyar szociográfia erdélyi értékalakzatainak a társadalmi és nemzeti jelentőségére. Molter Károly telitalálat-értékű kifejezésére, az ott-honirodalom-ra gondolok.
Mivel sem A rög alatt, sem a Székely bánja, sem a Szülőföldem szerzője nem tüntetett fel semmiféle műfaji megjelölést, a kortárs értelmezők elsősorban a műfaj rendhagyó jellegét érzékelték. Nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a műkonstituálásból fakadó – Tamási esetében kimondottan esztétikai jellegű – jelentéstöbbletnek. Molter a társadalmi és nemzeti önazonosság-tudat megjelenítése mellett ezt is igényelte.


Jegyzetek

1 Balázs Sándor (1976): Dimitrie Gusti monografikus szociológája. In Dimitrie Gusti: A szociológiai monográfia, Bukarest: Kriterion Könyvkiadó; Lengyel András (1990): Egy „gustiánus” erdélyi szociológus. Vázlat Venczel Józsefről. In uő: Törésvonalak. Budapest: Tekintet Kiadó, 9-42.
2 Cseke Péter – dr. László Ferenc (szerk.) (1976/1990): Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták (1930—1940) – Bukarest: Kriterion Könyvkiadó; Tasi József (1995): József Attila és a Bartha Miklós Társaság. Budapest: Ecriture-Galéria.
3 Ki a faluba. Lásd in Fábián Dániel (1974): József Attiláról. Budapest: Kossuth Könyvkiadó.
4 Mikó Imre (1932): Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés. Kolozsvár.
5 Tóth Sándor (1980): A szociográfia és a régi Korunk. In uő: Rólunk van szó. Kriterion Könyvkiadó, 248-261.
6 Némedi Dénes (1985): A népi szociográfia (1930-1938). Budapest: Gondolat Könyvkiadó, i. m. 69—70.
7 Jeszenszky Molnár Erik és Remenyik Zsigmond írásai a Korunk 1936. áprilisi, július-augusztusi és szeptemberi számában jelentek meg.
8 Gaál Gábor (1937): A mai magyar szociográfia és az irodalom. Korunk, 5, 406—410. Újraközölve in uő: Válogatott írások I. Szerk. Sugár Erzsébet. Bukarest, 1964, Irodalmi Könyvkiadó, 607-613.
9 Fogarasi Géza (1932): A román ifjúság falumunkájáról. Erdélyi Fiatalok, 5, 77-78.
10 Jancsó Béla (1933): Gusti professzor és tanítványainak falumunkája. Erdélyi Fiatalok, 2. Ua. in uő: Irodalom és közélet. Cikkek, esszék, tanulmányok. Bukarest, 1973, Kriterion Könyvkiadó, 273, 321-325.
11 Demeter Béla (1931): Hogyan tanulmányozzam a falu életét? Erdélyi Fiatalok Falu-Füzetei, 2. sz„ Kolozsvár.
12 Kolozsvár, 1932.
13 Balázs Ferenc (1934): Népuralom vagy párturalom? Erdélyi Fiatalok, II, 56-61.
14 Dr. Jancsó Béla (1934): Falu-monográfiák. Erdélyi Fiatalok, II, 68-71. Ua. kötetben in uő: Irodalom és közélet. Cikkek, esszék, tanulmányok. Bukarest, 1973, Kriterion Könyvkiadó, 317—320.
15 Balázs Ferenc (1935) – Isten völgye. Erdélyi Fiatalok, IV, in—116.
16 L. D. [László Dezső] (1937): Kovács Imre: A néma forradalom. Erdélyi Fiatalok, 2,13.
17 Lásd az Erdélyi Fiatalok. Dokumentumok, viták (1930-1940) vonatkozó dokumentumait és azok jegyzeteit.
18 Dr. Jancsó Béla (1938): Az első tudományos vidék-monográfiánkhoz. Erdélyi Fiatalok, 2, 7-10.
19 J. B. [Jancsó Béla] (1939): Szülőföldem. Erdélyi Fiatalok, 1,13.

Forrás: Szociográfia – Kárpát-medencei körkép. Szerkesztette Letenyei László és Tamáska Máté. Gondolat, 2018

2019. június 12.

Szóljon hozzá!