Nézem, hallgatom
az egykori fiatalok helyén
ülő öregeket.

Haladjunk, haladjunk!
Rövidítsünk!
Az élet néhány lépés.
Egy feleség,
kettő,
három?
Egy gyermek,
kettő,
három?
Hány meny?
S hány unoka?
Hányan maradtak,
mert itt
édesebb a létezés,
s hányuknak kezébe nyomott
vándorbotot a nincs,
a kevesebb vagy kevés?

Az élet egyszerű: néhány
összegubancolódott szál,
ami mostanra már ki van bogozva;
elfér egy gyűszűnyi dobozba’…

Képtelenek a rövidítésre.
Hosszú kerülőúton,
könny mosta árkok mentén botladozva
adják át a stafétabotot
a következő élettörténetnek…