Irodalmi somolygás (8)

Fodor Sándor: A Tordai-hasadéknál

Távirat érkezik Bécsből a huszárezredhez: „Balog százados haladéktalanul jelentkezzék a Burgban stop.”
No hiszen. Felülök az első vonatra, az állomásról fiákerrel egyenesen a Burgba hajtatok. Amint megtudják, ki vagyok, az ajtónállók-testőrök csak összenéznek és visznek-tuszkolnak befele. Szobáról szobára, egyre fényesebb uraságok között kell továbbmennem. Végül első Ferenc József Császár, Apostoli Király íróasztala előtt cövekelek le.
– Majesztét, Balog Ferenc huszárszázados alázatosan… – jelentkeznék, de Őfelsége félbeszakít:
– Ne komédiázz, Feri, hiszen ismerjük egymást. Hát idefigyelj: az asszonyt Erdélybe küldöm egy kis körútra. Nyugodtabb vagyok, ha te kíséred. Rendben?
– Parancsára, felség!
Kezet adott, megkínált egy szivarral.
– Aztán, Feri! Panasz ne legyen! Verstanden?!
– Ver! Gehorzámszt, felség!
Másnap reggel indultunk. Én a hintó mellett lovagoltam: a felséges asszony udvarhölgye időnkint kinyújtott nekem az ablakon, egy-egy pohárba benediktinert. Őfelsége nagyon szerette a természet szépségeit, hát ellátogattunk a Tordai-hasadékhoz is. Út vezetett fel az egyik oldalon. Odafent aztán Őfelsége kiszállt, hogy jobban gyönyörködhessék a tájban. Egyszercsak ezt mondja:
– Mein Gott, milyen gyönyörű virágok!
Holmi vadvirágokra mutatott – a szakadék túlsó oldalán.
– Felséges asszonyom, engedelmével… – és be se fejeztem a mondatot, hanem megsarkantyúztam a lovamat, átugrattam, letéptem néhány szálat és visszaugrattam vele. – Parancsára felséges asszonyom! – nyújtottam neki a kis csokrot. Őfelsége megszagolta – és a csákóm mellé tűzte!
Amikor ez a történet elhangzott, a hallgatóságból valaki nem állta meg szó nélkül:
– De Feri bátyám… A Tordai-hasadék ott is legalább negyven-ötven méter, ahol a legkeskenyebb!
Az öreg eltűnődött, majd rábólintott:
– Cirka.


(Balog ezredes úr történeteiből. Forrás: Fodor Sándor: Ki ez a… majdnem? Anekdoták, Pallas-Akadémiai, Csíkszereda, 2000)

2019. június 14.

Szóljon hozzá!