Klasszikusok kézfogása: Charles D’Orléans
A francia partok felé tekintve
Dovernál egy nap, a tengeren át,
gondolnom arra kellett eleinte
milyen örömben éltem odaát,
s bár küldte szívem egyre sóhaját,
ó mégis, így is milyen jólesett
látnom édes szülöttem földemet.
De elmém máris józanságra inte,
mit sóhajtozol, árva szív, tovább?
Hisz útban van, közelg, hogy látni szinte,
jő a jó béke, mindent visszaád.
Találta szívem ebben vigaszát,
de mindazáltal be nem telhetett
látnom édes szülöttem földemet.
Hát raktam Reménység-hajómba mind be
és meg is kértem vágyaim hadát,
kelnének át a tengeren sietve,
s térítenék pártomra a hazát,
hogy szűnjék már meg a háboruság,
hogy adja Isten, míg csak élhetek,
látnom édes szülöttem földemet.
Ajánlás
A béke kincs, dicsérem egyre hát,
gyűlölöm én, nem böcslöm a csatát,
az fosztott meg – mióta – engemet
látnom édes szülöttem földemet.
Fordította: Illyés Gyula
Rondó a tavaszról
Göncét ledobta az idő,
mit szél, eső, fagy adott rája,
s most új palástra vár a válla,
mit fényből Isten napja sző.
Apróvadaknak s röppenő
madárkáknak zeng víg danája:
göncét ledobta az idő,
mit szél, eső, fagy adott rája.
Folyó, patak, csörgedező
csermely önpompáját csodálja
s az új ruhába bújt világra
ezüst pereg, csillámeső –
göncét ledobta az idő.
Fordította: Baranyi Ferenc
Pusztai Péter rajza