Az úzvölgyi honvédtemető egykori bejárata | Forrás: Hargita Megye Tanácsa

A nemrég történt úzvölgyi incidensek és provokációk óta úgy tűnik, rövid idő telt el; ehhez képest viszont már jócskán megduzzadt a kérdésről szóló értekezések, állásfoglalások száma. Sokan sokfélét állítanak, sokféle „ténnyel” érvelnek, de hiteles történelmi összegfoglaló mindarról, amit az Úz völgyében az utóbbi száz évben lezajlott eseményekről tudni lehet és kell, vajmi kevés látott napvilágot. Itt hívjuk fel olvasóink figyelmét két olyan szintézisre, melyek tiszta vizet szándékoznak önteni vitáink poharába. Mindkettő a Maszol portálon érhető el, szerzőjük Vig Emese, s az általa feltárt események, a rájuk hivatkozó dokumentumok és tanúvallomások alkalmasok arra, hogy higgadtabb fejjel értelmezzük az erdélyi hadi történések tanulságait.

„Sírjaik fölött most muszáj mégis újra szólni…” – mi történt az Úz-völgyében? – Vig Emese interjúja Nagy József történésszel (2019. május 1-én jelent meg). A fiatal történész szakvéleményéből idézünk: „Hogy nézne ki, hogyha a Verdun-i hősi temetőben a franciák a német parcellában, az éj leple alatt szintén francia kereszteket állítanának a német sírokra? (1916-ban Verdunnél 900000 német és francia katona esett el. Ma az ottani hősi temetőben 60.000 kereszt a francia és szintén 60.000 a német katonák sírhantjait jelzi. A térségben ma számtalan múzeum és közös, francia-német emlékmű található).”

Lét és nemlét határán – az úzvölgyi temető 100 éves története – Vig Emese (2019. június 13-án jelent meg). A dokumentumriportból kiderül, hogy az úzvölgyi hadi emlékhelyek sorsa soha sem volt felhőtlen és végleges, a történelem torzításai és buktatói mindvégig megpróbáltak alakítani rajta. „A katonasírok és hadi emlékhelyek helyzete országonként változó. Gondozásukat a Genfi Konvenciók, illetve kormányközi megállapodások szabályozzák. A katonai temetők gondozására vonatkozó kormányközi egyezmények aláírását Magyarország már a 1990-es évek elején elkezdte. Megállapodást kötött Németországgal, Oroszországgal, Ukrajnával, Olaszországgal, Lengyelországgal, Ausztriával, Szlovákiával, és még sorolhatnánk, ugyanis több mint 20 országban léteznek magyar katonai temetők, emlékhelyek, hadisírok. Annak ellenére, hogy Magyarország már 1993 óta szorgalmazta, Romániával csak 2008-ban sikerült aláírni a hősi temetők karbantartására vonatkozó egyezményt. Érdekes adaléka a történetnek, hogy akkor épp a külügyi tárca mostani vezetője, Teodor Meleșcanu volt a hadügyminiszter.” – olvashatjuk atényszerű összefoglaló végén.