Cselényi Béla: 2019. V. 29.

megértem már a túlélők
pirosan-kéken kavargó gyászát
mióta tudom
hogy a duna hideg és tusfekete
s villámgyorsan tengerbe sodor

az úszó tömbház mint a csöndherceg
a karcsú sellő nyakára hágott
s azóta döbbenet a víz

kis csöndes lángok sztearinszaga
magánemberi garas a sodró víztömegbe
erőszakszerv itt már nem segíthet
s tompán koppannak a nyakkendős szavak
búvár és légvár
tehetetlensége