Lábainál hever a világ

Mintegy ötven országban járt, és mindenütt igyekezett felkutatni a magyar emlékeket. Sokat segítettek neki a helyiek: magyar diplomaták, kiküldöttek és az „őslakosok” is.

Egyedülálló gyűjtemény. Egy valódi szaktekintély, Erdős André nyugalmazott nagykövet jellemzi így az ünnepi könyvhétre megjelent egyik művet. És nem túloz. A Magyar emlékek a nagyvilágban című kiadvány tényleg egyedi, érdekes és hézagpótló. A hazánkkal kapcsolatos szobrokat, emléktáblákat, köveket, feliratokat gyűjtötte egybe a szerző. A honfoglalásnál kezdi és eljut a napjainkban már a világűrben is fellelhető magyar emlékekig. Közben uralkodókkal, családjaikkal, politikusokkal, írókkal, költőkkel, tudósokkal, sőt sportolókkal ismertet meg a maga egyéni módján. Ha úgy tetszik, kis történelemkönyvet tár elénk, röviden, ám mégis velősen korképet is nyújt: arról az időszakról, amikor a megörökített ember élt, de közben arról is, amikor úgy gondolták, hogy tetteiről meg kell emlékezni.

Rovatunk hűséges olvasói persze most megint joggal teszik fel a kérdést, hogy ennek a könyvnek mi köze van a tévéhez. Nos, nagyon is sok. A szerző ugyanis Farkas József György újságíró, aki hosszú – és ma is tartó pályafutását – a Magyar Televízióban kezdte. De még előtte elvégezte a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetét (MGIMO), mégpedig hindi-angol szakon, bár előtte letudott két évet a szegedi egyetem bölcsészkarán orosz-német szakon is. Ezeken kívül ért még három nyelven – a magyar mellett, természetesen -, így nem meglepő, hogy tárt karokkal fogadták az egykori Híradónál. Le is húzott 16 évet, közben négyet Moszkvában, mint tudósító.

Magam is a Szabadság téri munkahelyen ismertem meg vele, sokat dolgoztunk együtt. Akkor még csak egyszerűen Jóska volt (a második keresztnevet azután vette fel, hogy az írott sajtóban kezdett dolgozni). Sokrétű tudása, felkészültsége és remek humora átsegítette az adáskészítés minden nehézségén (mert azért volt belőlük bőven). Megbecsült és fontos tagja volt az akkori Híradó remek külpolitikai csapatának, amely valóban nagyon értette a szakmát és megbízhatóan teljesítette feladatait. Csak két nevet említek közülük, Elek Jánosét, aki később műsorvezető és – Aczél Endre mellett – főszerkesztő-helyettes is volt, valamint Kaplár F. Józsefét, aki ugyancsak népszerű műsorvezető lett, s ma is látható a Sport Tv-ben.

Aztán Farkast hívta a Népszabadság, s átment, előbb berlini tudósító lett (majdnem az utolsó az NDK-ban), később hozzá tartozott Prága, Pozsony és Bécs, miközben dolgozott a lap gazdaságpolitikai rovatának is. De ami témánk szempontjából sokkal fontosabb, rengeteget utazott. Mintegy ötven országban járt, és mindenütt igyekezett felkutatni a magyar emlékeket. Sokat segítettek neki a helyiek: magyar diplomaták, kiküldöttek és „őslakosok” is. Már a Népszabadságban elkezdte gyűjtőmunkájának bemutatását, mégpedig a millennium évében, 2000-ben. Aztán később folytatta a lap online oldalain, majd az Infovilág portálon, sőt korábban volt egy másik sorozata: megismertette az olvasókat a világ hazánkban található emlékeivel is.

Módszeresen dolgozott és nem hagyott ki semmit. Szerepel most megjelent könyvében egy emlékkő, amely Merseburgban található. A helyi magyarok hívták fel a figyelmét, hogy lehet ott valami érdekesség, mire Farkas egy bokorban bukkant rá a jókora sziklára, a 933-as merseburgi csata emlékkövére. Közben pedig egyetlen emléktől sem „ájult el”, humora ezen a könyvön is gyakran átsüt. Jászberény iráni testvérvárosában például a Lehel kürtjének állítottak emléket. Szerzőnk nem mulasztja el megjegyezni, hogy „a 955-ös augsburgi csatavesztésről és annak következményeiről tapintatosan hallgat az emléktábla…”.

Ha Farkas Jóska kapcsán nem lenne anakronisztikus, nevezhetnénk őt „nagy idők nagy tanújának is”. Kétségkívül sok, immár történelmi eseményről tudósított. 1980-ban például tagja volt annak a tévéstábnak, amely Bajkonurból követhette végi az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan utazását. 1984 augusztusában pedig – hosszú szervezés eredményeképpen – interjút készíthetett Indira Gandhival. Így ő volt az utolsó magyar újságíró, aki találkozhatott az indai miniszterelnökkel, alig két hónappal meggyilkolása előtt. Mint az ország, az ottani nyelv és a hely jó ismerője ott lehetett aztán Gandhi asszony búcsúztatásán, és egy remek riportban számolt be a merénylet utáni helyzetről.
Azt se felejtsük el, hogy Farkas Józsefnek ez már a második könyve. Az első még 1978-ban jelent meg, Moszkvából hazatérve ugyanis őt kérte fel a Móra Kiadó, hogy írjon a Szovjetunióról a különböző országokat gyerekeknek bemutató Hétszínvilág sorozatába. A Barátom, Szerjozsa című – nyilván hiánypótló – mű akkor 30 ezer példányban jelent meg, a mostani új könyvből ennél sokkal kevesebbet nyomtat a Kossuth Kiadó. Hiába, ma már más idők járnak. Ettől azonban még sikeres lehet a Magyar emlékek a nagyvilágban. S ha így lesz, a szerző már készen áll arra is, hogy folytassa a munkát. Ebbe a 240 oldalas kötetbe ugyanis „csak” mintegy 150 magyar emlék fért bele, de Farkas József sokkal többel ismerkedett meg útjain. Lábainál hever az egész világ – mondhatjuk némi túlzással.
Minthogy pedig egy olyan újságíróról van szó, aki a tévében, ott is a Híradónál pallérozódott, biztosak lehetünk abban, hogy munkabírása – még mindig – határtalan. Most is mindössze 77 éves, tehát szinte előtte az élet. Még lehet belőle sokkötetes szerző is.

Sebes György


Forrás: https://nepszava.hu

2019. június 19.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights