Fodor Sándor: Szabédi tévedése

Benedek Marcell távozása után – 1947 őszétől – Szabédi László vette át az esztétika tanszéket. Kiváltképpen szemináriumai voltak élményszerűek, amikor verseket elemzett – vagy elemeztetett hallgatóival. A Szabédi-szemináriumokat egy B. L. nevű, magyar szakos évfolyamtársam is látogatta, aki mellesleg kiválóan képzett marxistának vallotta magát. A marxizmus-leninizmus pajzsa mögül hadakozott egyfolytában minden és mindenki ellen. Mivel semmit se értettem hozzászólásaiból, azt hittem, az én hiányos marxista felkészültségemben van a hiba.
Egy alkalommal B. L. is vállalkozott egy nem különösen nehéz Petőfi-vers elemzésére Szabédi szemináriumán.
Több mint fél órát beszélt a három szakaszos versről, csak azt ne tessék kérdezni tőlem, hogy mit mondott, hiszen az első mondatától végletes-végig semmit se értettem az egészből, alig vártam, fejezze be – de nem kapkodta el. Eleinte még „okosabb” kollégáimra pislogtam, de azoknak az arcán is láttam, hogy ezúttal adáshiba lehet, nem az én készülékemmel van a baj. Végre, amikor befejezte, az egész terem megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– Nos kérem, hozzá lehet szólni – így Szabédi.
– Ehhez nincs mit hozzászólni – jegyezte meg valaki. – Keserves halandzsa, tohuvabohu volt ez, elejétől végig.
Egyhangú helyeslés a teremben.
– Kérem, én azt hiszem, tisztelt hallgatóim tévednek – így Szabédi. És rövid öt perc alatt összefoglalta B. L. kollégánk elemzését, eredetinek minősítette azt. Valóban: az elemzés – Szabédi összefoglalója szerint – nemcsak eredeti, de igen okos is volt. És mindenki számára egyértelműen világos. – Nos, egyetértenek velem? – kérdezte a végén a professzor.
Bólogattunk. Egyedül B. L. jelentkezett szólásra:
– Én nem erre gondoltam… Nem ezt mondtam! – tiltakozott az értelmezés ellen.

Forrás: Fodor Sándor: Ki ez a… majdnem? Anekdoták, Pallas-Akadémiai, Csíkszereda, 2000.

1. Skandikamera:
   2019. június 20. 05:07

   A csoportunk gyermeteg BL-jét Bandikának hívták. Tudományos szocializmus szemináriumon képes volt az anyagot fejből feldarálni. Jólelkű előadótanárunk hiába próbálta megszakítani. – Ne hagyd magad Bandika – suttogtuk a háta mögül. És Bandika folytatta, mi pedig megúsztuk a tanulást.