Ágoston Hugó: Egy gyanú nyomában

Az ellenzék bizalmatlansági indítványa ismét csúfos véget ért. Zavaros volt már a megalapozása: egyrészt a kétes körülmények között elért európai választási eredmény túlértékelése, másrészt a parlamenti választást úgyszólván másodrendűvé degradáló népszavazás furcsaságai. Az ellenzék valami miatt azt hitte és hirdette, hogy május 26-án egyben minden soron következő választást előre megnyert, és a bizalmatlansági indítvánnyal a kormányt is leválthatja. Ehelyett ő bukott meg, s kudarca ezúttal ahhoz fogható, amit a kormány szenvedett volna el, ha menesztették volna. Persze a balsikert már egyetlen ellenzéki alakulat sem vallja magáénak, de nyilvánvaló, hogy a fő kárvallott: a kezdeményező államelnöki párt.

Az a feltételezés, hogy választási csalás történt, akár érvekkel és nyugtalanító kérdésekkel megtámasztva, egyelőre az összeesküvéselmélet határait súrolja. Ugyanúgy, mint 2004-től errefelé minden elnökválasztás esetében – azoknál azonban a feltételezések mára szinte bizonyossággá szilárdultak. Mint ahogy fény derült a konstrukciók forgatókönyvére is: az adatok megváltoztatása (ahogy Sztálin elvtárs mondta, nem az számít, hogy ki kapja a szavazatokat, hanem az, hogy ki számolja; ez is módosult: végeredményben az számít, hogy ki jelenti be az eredményt…); még előtte valamilyen diverzió bevetése (Basescu nagy találmánya, a párhuzamosan meghirdetett népszavazás, eddig mindannyiszor bevált); a szavazás napjaiban heves emóció, többnyire felháborodás keltése (erre kiválóan alkalmas akár a diaszpóra, akár valamilyen katasztrófa, például miniszterelnök-lemondatásra a Colectiv-tűzeset).

Május 26-a után egyre több megrázó körülményre derül fény, súlyos kérdések merülnek fel (a transindexes jegyzetemben említetteket is kiegészítően), amelyek megkérdőjelezik a választások tisztaságát is – erről lásd a rendkívül érdekes elemzéseket és véleményeket itt – , itt és itt  – ezek nyomán a PSD szerdán végre bejelentette, hogy parlamenti bizottságot hoznak létre a gyanús ügyek kivizsgálására. Persze tudjuk, hogy az ilyen bizottságok lassan dolgoznak, sokszor eredménytelenül, az ellenérdekeltek keresztbe tesznek, ahogy csak tudnak, de néhány kérdés csak tisztázódik.

Például néhány a sok közül :

– Mi volt a szerepe és hogyan látta el, milyen garanciákat nyújt a korrektséget illetően a Speciális Távközlési Szolgálat (Serviciul de Telecomunicatii Speciale, STS  )? Eddig nem nyilvánult meg, nem cáfolt semmit. Vajon hány más európai országban vesz részt a választások megszervezésében egy militarizált titkosszolgálat?

– Hogyan magyarázható a pótlistákon szavazók hatalmas száma (1,2 millió)? Fennáll a gyanú, hogy ezek az emberek – szervezetten! – direkt nem a saját körzetükben szavaztak, hanem akár több más körzetben, „turistaként”, amit szinte lehetetlen összevetéssel kimutatni.

– Hogyan került az előtte mindenki által kilenc-tíz százalékra taksált ALDE a bejutási küszöb alá? Hogyan sikerült az USR-PLUS-nak 18 ezer küldöttet delegálnia a valamivel több mint 18 ezer szavazókörzetbe, amikor a két pártnak együtt nincs ennyi képviselője?

– Miért mondott le a PSD a párhuzamos szavazatszámlálásról? A PSD hallgatása, halogatása, furcsa viselkedése sokak számára a legnagyobb titok, miután a sajtó és a cilvil társadalom képviselői százával szállítják a csalás bizonyítékait.

– Miért tér el jelentősen a népszavazás során a két kérdésre leadott szavazatok száma? Miért nem kéri senki a rengeteg rendellenesség, jelzés, feljelentés nyomán a szavazatok újraszámlálását? Stb., stb., stb.

Nos, képzeljük el: remélhetnénk választ ezekre a kérdésekre, ha „átüt” az ellenzék bizalmatlansági indítványa? Nem valószínű. Így, az elindult vizsgálatok nyomán, talán remélhetünk.

Ugyanakkor az államelnök egyetlen témája, amiben még valamennyire a talpon maradás és az aktivitás jeleit mutathatja Dragnea lecsukatása után: a diaszpóra. Ám amivel tegnap előjött, az is plágium! Az ALDE korábban beterjesztett törvénymódosító javaslatokat e tárgyban, a diaszpórának szentelt speciális parlamenti vegyesbizottság már ma megkezdi azok megtárgyalását, véglegesítését.

A bizalmatlansági indítvány vitáján a legfontosabb hozzászólás  a Calin Popescu Tariceanué volt. Ő az ország második embere, jelenleg az egyetlen államférfinak nevezhető magas tisztségviselő a román politikában, s véleményem szerint hogyha a románoknak – és magyaroknak – volna egy kicsi esze, és ha az ország érdekeit néznék, nem haboznának megválasztani őt államelnöknek.

Tariceanu a diaszpóra-kérdésről a következőket mondta: „Arról beszélnek, hogy képtelenek vagyunk megszervezni a szavazást a diaszpórában? Eszembe jut, hogy 2007-ben az akkori PD parlamenterei pont erről a témáról nyújtottak be bizalmatlansági indítványt. Tizenkét év telt el azóta, s a diszpóra gondjaira rendkívül érzékeny kormányok voltak hatalmon: Boc-kormány, Ungureanu-kormány, Ciolos-kormány. Mondják meg nekem, miért nem oldotta meg egyik sem azt a kérdést? Egyetlen magyarázat van: a diaszpóra csak arra jó, hogy fegyverként használják a politikai riválisok ellen, igazából nem törődnek vele. Senkit önök közül, tisztelt ellenzéki kollégák, nem tűnik zavarni, hogy az elnök május 26-ára hirdette meg a referendumot, amikor a törvénynek megfelelően nyilvánvalóan nem lehetett már tenni semmit esetleg új szavazókörzetek felállítására, a meglévők kibővítésére. Tehát egy kis szélhámossághoz folyamodott. Miért? Hogy felizgassa a diaszpórát, ami a május 26-i szavazáskor meg is mutatkozott. Nehéz azonban »erdei stratégiáktól« zavartatva lenni, vagyis azoktól, amelyek a baneasai erdőben születnek. Tudják, mire gondolok.”

Mindenki tudja, hogy mire gondolt a párhuzamos állam, a titkosszolgálatok túlkapásai ellen a legkövetkezetesebben fellépő politikus. Nagyjából arra, amit a neves jobboldali politológus, Alina Mungiu-Pippidi felvetése  nyomán kérdés formájában úgy fogalmazhatunk meg: minek is rendezünk választásokat, ha azokat úgyis a titkosszolgálatok döntik el?

2019. június 20.

Szóljon hozzá!