Ha Fe­renc pápa újságírói kérdésre mon­dott vol­na országunkról ked­ves sza­va­kat romániai láto­gatásáról a repülőn ha­za­felé tart­va, kevésbé tar­tot­tam vol­na fi­gye­lem­re méltónak, ami el­hang­zott. De mi­vel a hosszú és ki­merítő fedélze­ti sajtótájékoz­tatót be­re­kesztő szóvivő sza­vai után még min­dig volt „ki­be­szélet­len” do­log a Szent­atyában, ezért érzem éppen ezt a gesz­tusát és az ek­kor meg­fo­gal­ma­zott gon­do­latát ki­eme­lendőnek.
Ezúttal is, akárcsak a csíksomlyói szent­beszédben, Erdélyre vo­nat­ko­zott egyik meg­jegyzése, de most nem egy történel­mi szem­pontú meg­világításba he­lyez­te térségünket, mondván, hogy az idei zarándok­lat Erdély öröksége, ha­nem friss élményei alapján méltat­ta természe­ti és em­be­ri miliőjét. „Is­ten ajándéka volt: csodás tájat láttam – mon­dot­ta a Ma­rosvásárhelyről Csíksomlyóig meg­tett autóútjáról. – Ke­resztülu­taz­tam egész Erdélyen: lenyűgöző szépség! So­sem láttam eh­hez fog­hatót! (…) Köszöne­tet mon­dok az esőnek is, amely rákény­szerített, hogy így és ne he­li­kop­ter­rel utaz­zam, hogy köze­lebb kerüljek a valósághoz.”
Meg kell val­la­nom, éppen ezt a spontán és na­gyon személyes meg­nyi­lat­kozást hiányol­tam az erdélyi-székelyföldi pápaláto­gatás egy-egy moz­za­natából, de így, mint­egy epilógusként, utóhangként még nyilvánvalóbbá vált számom­ra, hogy mennyi­re megérin­tet­te Szent Péter utódját a mi kis földrészünk. Eh­hez ha­sonló meg­világításban és ilyen ih­le­tet­ten csak igazán nagy íróink, költőink szóltak Erdélyről, mond­juk Mi­kes Ke­le­mentől Áprily La­jo­sig.
Bár az em­ber­ben élő ala­po­sabb és mélyebb valóságis­me­ret igénye Erdély-képünket is fo­lya­ma­to­san gaz­dagítja és árnyal­ja, s így a hozzá való vi­szo­nyunk is változó, leg­jobb szándéka­ink sze­rint még bírálva, hibáira rámu­tat­va is javát akar­juk, de en­nek a térségnek, szülő– és fel­ne­velő helyünk­nek az el­fo­gadás és sze­re­tet által vezérelt szemléletéről nem mon­dunk le. Áld­jon vagy ver­jen sors keze…
Gon­dol­junk tény­leg arra, hogy amit nap mint nap látha­tunk, ez a „lenyűgöző szépség”, s amiért – erőnk sze­rint a leg­ne­mes­bekért! – munkálko­dunk, az Is­ten ajándéka!

Forrás: Székely Hírmondó