Nyári eső

kisírt szemmel figyeled amint
az apró revelációk nyári esője
a tanítványok árnyékára hull

éppen akkor zajlik mindez
amikor az ábrándképek asztaga tövébe
a perzsa odahelyezi
a győzelem áttetsző szobrát

mikorra heged be ez a gyógyír nélküli örök seb
a szűz tekintet még
az Elochim szívében köröző
méh röptének imádatában él

de ki az aki képes elűzni
az emlékezet kútkáváján gubbasztó üldözők hadát
a lírán a tuareg aidosz is
a szikomorfák végtelen susogására hangol

sosem esteledő orcával Ő is megjelent
ezüst tubarózsa szirmok fakadtak léptei nyomán
és valamennyi idő eltelte után
az addig jól olvasható írás is kuszaság lett

szamártövis-szava életnedvét is
a kétkedés szúja hersegteti
az élet vizével és a halál vizével
degeszig töltött hólyagok pukkanásainak sorozata
tölti be azóta is a száműzetésben megfogyatkozott számú
tanítványok délutánját

Vajon micsoda teremtmény lehet a fűhöz hasonlatos

már a Hegemon eltévedt karavánjainak
érkezésére is mindhiába várakozunk
hogy a szavak aszályára
némi enyhítő esőt hozzanak

---

partmenti hajóraj

van úgy
hogy a város utolsó bástyái magasából
a dicsőség úgy pereg alá
– hamu a szavakra –
mintha a könyvekben támadó sáska-inváziót
egyetlen tükörmondatba zsúfoltan
próbálnád meg semlegesíteni

középkor-ívű kondorkeselyű-csőr is
szórja szanaszéjjel az eljövendő törvények
magvait
úgy érzed csontozatod kétéltű légpárnás jármű váza lett
amelyet forrongó szökőár emel

a ptolemaioszi felhő-nemzetség égisze alatt
kén-anyagcsere alapú véglények lopakodnak közénk
eljött az ideje annak, hogy a büszke paradigmák garatját
beszórjuk a még meg sem született ország
cseresznyevirág-
szirmaival

elködösültek a dolgok

becsukott szemmel érzékeled
handzsárral metszett kőnyomat
a szíved

a prédára leső állatoktól hemzsegő tölcsértorkolatban
a tokhár-nyelv betűin lebegő karavellek is
a ciklonok nyilasaira várnak

minden ami körülzár
miként a pusztai vadméz
oly nehéz teher
az illúziók kórtermében
az őrök a tomográf-röntgengép alá taszítják
a fájdalom aromáit

jaj mentsetek ki innen
hangzik a kiáltás az éjszakában

partmenti vizeken
a nemlét hajóraja
cirkál

---

Eredeti román szöveg: PORTAL-MĂIASTRA, nr. 2 (47) / 2016, 37. l.

A fordító, ha e furcsa szabadversek lényegi összefüggéseit akarná egyetlen mondatban megragadni, az a következő lenne: a lírikus felelőssége (humanizmusa) abban nyílvánul meg (egyetlen dolog, amit tehet!), hogy kilátástalan világunk leképezéséhez a dezillúzió ellensúlyozására világosabb tónust is alkalmaz, bevet. Olvassuk ezzel a „felütéssel” az 1940-ben született Vladimir Udrescu kortárs költő verseit!

Bartha György fordításai

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ