Ahogyan a tárgykutatás a presztízsgazdasággal találkozik

Sokféle résztudomány, szakágazat, módszertani és elméleti horizont tűnik föl olykor a maga szakterületén korrektül megnevezett értelmezésvilágban is. Még erősebb a kontraszt, ha létezik ugyan hagyományos, „klasszifikált”, akadémiai besorolást már elnyert tudáságazat, de annak valamely részkérdése mintegy „átlóg” a szomszédos érdeklődési irányok, módszertani gyakorlatok vagy kölcsönkapcsolatban is álló diszciplínák vidékére. Ilyenkor, mint rendszerint a tudás- vagy tudománytörténetben, elindul valamiféle presztízsharc, dulakodás, tulajdonviszonyok fölötti tornászkodás, s tart ez mindaddig, amíg békévé nem oldja az idő a történteket, vagy akár addig, míg a kiskorú résztudomány méreteit és korát, hatását és kölcsönkapcsolatait tekintve szépen kitolakodja magának a tudományági státuszt, s attól kezdve mikor már „története”, publikációs listája, hivatkozási indexe is van, elkezd maga is lehatároló, bekebelező üzemmódba átváltani. Ilyen volt példaképpen a történelemtudományból kiváló néprajz, a néprajzból elkülönülő folklórkutatás, az ettől is eltávolodó mesegyűjtés, a mesén belül is mondjuk a cigánymese vagy a tündérmese ágazata, de ilyen az irodalomtörténet ágaként a szövegkutatás, abban a dráma helyzete, abban is az abszurd dráma vagy a posztmodern narratívák újraelbeszélő gyakorlata, s így tovább.

Valahol, e sokasítható mintázatok között találhatnánk helyet a történeti tudományok akadémiai rendszerébe sorolt néprajztudomány felnőttkorú gyermekének, amely kulturális antropológia vagy etnológia területén kereste megélhetését, majd ezen belül is a szokásjog, a gazdálkodás, a rokonsági rendszer, a párkapcsolatok és közösségek közötti kapcsolatok (meg így tovább a végtelen aprólékosságig…) sokféle ága-boga állt talpra és indult önálló pályára. Az antropológia saját tudástörténetében is korszakok lettek, jeles kutatók, iskolák, világképek, földrajzi területekre fókuszáló terepkutatások, s a terepek között is ezernyi közösség, család, horda, klán, törzs vagy életközösség megnevezése színesítette a palettát. Ha valaki ebből gondot csinál ma már, az vagy szándékosan morog, vagy irigy lett, vagy le akarja nyelni a másikat, annak tudását, eredményeit, akár ahelyett is, hogy maga jutna saját eredményekhez. Nos, valamiképpen így formálódott a gazdasági antropológia is, közösségek közötti cserék, tulajdonviszonyok, birtoklási módok, szimbolikus tőkék, cseretárgyak és más – valamiképpen persze a gazdaságra is kiható, vagy abból fakadó – tapasztalattá erősödvén. Az alábbi mű pedig éppen ilyen, ráadásul átível országhatárokon, lefed különféle tárgyhasználó csoportot, rákérdez tárgyak eredetére, értékére, piacára, előállítási és forgalmazási módjaira, jelképes mivoltuk különféle értéktartalmaira is. Amint a tárgykörbe eső cserekapcsolat fölé nagyítót helyezünk, azonnal mindenfelé elágazó erecskék, kapucskák, akadályok, folyamatok, tartalmak, erőhatások egyre táguló körébe látunk, s ezt kellő alapossággal (továbbá újító és helykereső szándékkal) csakis úgy ragadhatjuk meg, ha mintegy cinkossá tesszük az Olvasót vagy felhasználót, hogy ne kérdezzen rá mindenre, mert akkor szétágazik a válasz hatszáz másik terület felé, s vége-hossza nincs a körvonalazásnak, a klasszikus rendszerelméletek alapján megfelelőnek vélt klasszifikálási metódusok elvárásának és megkövetelésének, a megnevezhető tudományterületi határok értelmezésének, a klasszikus vagy új tudáságazati paradigmák közötti bóklászásnak. Indulás szintjén fogadjuk tehát el, hogy valamely multidiszciplináris művet egyetlen aspektusból értékelni egyenesen korlátolt eljárás lenne, s ezért alább olyan monografikus műről „próbálok” tartalomvázlatnak is szerény közlést adni, melynek négy-öt tudományág vidékén lakozik katalogizálási mutatója. Csak mintegy lehetőségként idézem föl itt a tárgyi néprajzi kutatás, a szociálantropológiai rokonságvizsgálatok, a roma folklórvizsgálatok (általam ismert vagy elgondolt) tudományági eszköztárát. De az indulás horizontján is újabb tudásközi ablakokat nyitogat a kötet, mely önkéntes vallomásában is „köztes” nézőpontot vállal, s még egy (egyszerűsített képletben is) interakcionista képlet-sort épít meg, mely a komplex gazdasági cserefolyamatok és hitelkapcsolatok tőke-érzékenységi velejáróira utal a gábor cigányok térségi kutatása során. Ugyanis Berta Péter könyve, mely Fogyasztás, hírnév, politika. Az erdélyi gábor romák presztízsgazdasága címmel jelent meg,i már a kötetben is feltüntetett szerzői művei, tanulmányai között is csak egyik, a tárgykörhöz tartozóan további tizenkilenc forrásművet jelöl, melyek (magyar és idegen nyelven) részeket vagy további témakidolgozást tartalmaznak. Egyik ilyen, Általa szerkesztett kötet a Használtcikk-kultúrák. Ideológiák, gyakorlatok és értelmező közösségek címre hallgat (ugyancsak az MTA kiadásában, 2012-ben), s már akkor több mint tíz évnyi kutatás állt mögötte, úgyhogy sejtheti az Olvasó is, hogy a hétszáz oldalas monográfia lényegében egy doktori értekezés, annak is igen monstruózus…

A tanulmány teljes szövege a Periszkóp portálon