Elekes Ferenc: Cselényi Béla verseiről
Senki nem kért arra, hogy írjak valamit Cselényi Béla verseiről. Én sem gondoltam volna, hogy valaha írok néhány sort Cselényi Béla verseiről.
Soha nem találkoztam Cselényivel. Nem tudom, milyen a járása, hangja, tekintete. Néha úgy képzelem, Cselényi plasztilinből van, s ha végigmegy a pesti utcán, zsebeiben apró ólomkatonák, pléhdobozok, törékeny gyermekjátékok zörögnek. És néha úgy képzelem, Cselényi versből van, s amerre ő jár, körülötte minden verssé változik. Ha bemegy egy ajtón, vers lesz a kilincsből, utcára les a kulcslyuk, hogy lám, hová lettek azok a hatvanas évek?
Ebben a fölfordult világban Cselényi úgy jár, mint akit nem érdekel, hogy föl van fordulva a világ. Cselényi azért jó költő, mert egyetlen pillantásával talpra tudja állítani ezt a fölfordult világot. Nem kínlódik, nem körülményeskedik, nem fontoskodik. Lát. Azt látja meg a világból, amit a nagy rohanásban majdnem elfelejtettünk: a szekrénykulcson rongybimbó fityeg. Vagy azt, hogy a ketrecből reménytelenül felbőg a sárga sajtos rántotta.
Cselényi verseit nehéz szétszedni, elemezni, méricskélni. Aki megpróbálja, könnyen úgy jár, mint a szerelmes kamaszlány a virág szirmaival. Szeret, nem szeret. Tépi, s a végén a virág semmivé lesz.
Fenti sorokat a szerző június 24-én illesztette be, kommntárként, egy képes hír alá, mely június 11-én tudatta velünk: Cselényinek új kötetét mutatják be a budapesti könyvfesztiválon. De mert e zsebkendőnyi esszé többet érdemel, átemeljük a Káfé főtestébe is. Köszönet Elekes Fricinek a spontán reflexióért!
Pusztai Péter rajza
2019. június 26. 12:09
Köszönöm szépen az értékelő sorokat!
2019. június 26. 14:19
Itt is van még valami:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100001947743751
Ölellek, Béla!
2019. június 27. 14:01
Bizony, Cselényi Béla nagyszerű költő! TGM
2019. június 28. 14:46
Köszönöm, Gazsi! Remélem, hogy nem foglak soha kiábrándítani.
2019. július 4. 14:37
Drága Béluka,ha tudnád mennyire örülök…Elemér vagy Rémele