Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

A politika színpadán. Borbély Lászlóval beszélget Ágoston Hugó

(Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2016)

A médiának a demokratikus társadalmakban kettős a szerepe: tájékoztatás és a közjó érdekében végzett, a nyilvánosság erején alapuló társadalmi ellenőrzés, különösképpen a két választás közötti időszakokban. Ha ezek nincsenek egyensúlyban, ha a mérleg nyelve erősen, vagy kizárólagosan a tájékoztatás vagy a tájékoztatásnak mondott központi és helyi hatalmi üzenetek felé billen, más véleményeknek pedig csak a töredéke jelenik meg, az is torzítva, lecsupaszítva, az összefüggéseiből kiragadva és a hatalmi értelmezések közé zárva, akkor nagy mértékben sérül a sajtószabadság. Akkor is csak látszólagos, ha tulajdonosi parancsszavak nyomán a szerkesztőségek műsor- vagy tartalompolitikáját csaknem kizárólag eseménybeszámolók vagy egyetlen forrásból származó információk felé tolják el, ha megszüntetnek a közönségnek tetsző, de a háttérben állókat bosszantó, közelebbi-távolabbi céljaikkal összhangban nem levő műsorokat, és nem teszik lehetővé egy-egy médium önálló munkáját az olyan éles kérdések tekintetében mint a korrupció, a hatalommal való visszaélés, a demokrácia keretének a szűkítése, és egész sor más olyan tabutéma, amelyek a társadalmat érdekelnék, de a hatalmi központok ellenérdekeltek. A tévés, rádiós szakmában mikrofonállványnak, az írott sajtóban pedig alákérdezőnek hívják mindazokat a médiamunkásokat, akik csupán azért kérdeznek, hogy a hatalom képviseletében megjelenő nagy ember még részletesebben is elmondhassa a maga mondókáját, illetve kisebb részletekre lebontva közvetítse azokat az üzeneteket, amelyeket egy-egy hatalmi-, vagy pártközpontban meghatároznak. Akik élő adásban is rettegnek attól, nehogy az interjúalanyt véletlenül megsértsék egy-egy rázósabb kérdéssel és inkább maradnak a semmitmondás mellett. Mindezt azért írtam le, hogy elmondhassam: az Ágoston Hugó (1944) könyve nem ilyen. Egy pillanatig sem kerüli az éles helyzeteket, az újságíró mindenre rákérdez, ami Borbély Lászlóról (1954), az RMDSZ politikusról, a miniszterről, a közéleti emberről a nagyközönség soraiban valósan vagy hamisan él, és feltárja az életpálya egyéni és családi hátterét is, a gyermekkortól a nagyapa korig. Akad itt bőven Neptun, RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás, belső szervezeti viták és egyéni ellentétek-konfliktusok. Az évek során sokan dicsérték, sokan szidták az RMDSZ politikusait, és ma sincsen ez másképpen. A romániai rendszerváltás több tucatnyi erdélyi magyar, a kialakuló politikai elit számára hihetetlen pályaívet tett lehetővé mondjuk egy székelyföldi kisvárostól a new yorki ENSZ palotáig. De miért éppen számukra, hiszen 1989-ben az önmagát parancsuralomra felélő és sötétbe-fagyba kergetett Romániából, a településneveiktől és iskoláiktól megfosztott magyarság soraiból velük együtt többen is ott álltak a változások rajtvonalában és mégis menetközben eltűntek? Valószínű, a válaszok a társadalmi átalakulások kezdeti zűrzavarában, a későbbi útvesztőkben mindenekelőtt az egyéni jellemvonásokhoz tapadnak. A valóságérzéshez. A közösségi érdekek kitapinthatóságához. A helyzetfelismeréshez. Adott elvek melletti kitartáshoz vagy elhagyásukhoz. A munkabíráshoz. A céltudatossághoz. Kapcsolathálókhoz. Olykor meg a véletlenhez. Nem is sorolom tovább. Inkább olvassuk a könyvet.

A sorozat eddigi darabjait megtalálhatja itt:

Székedi Ferenc dedikált könyvei