– Kis emberke merre futsz mezítláb, hova?
– A Paradicsom felé araszolgatok
Karácsony napján. Nem titok.

Az utca Karácsonya hó és szél,
megrikkat téged, kislegény!
Boldogság fénye ablakok mögött,
nem nekünk való e rímbeköltözött
szürke világ.

– Kis emberke, itt csak bámulni van jogod.
– Félrepillantás. Titok? Érintésnyi se.
Cirkusz ez, sanda fény-mise.

Az utca Karácsonya hó és jég,
Hogy ablakok előtt elérjék
a mögöttük levő boldogságot
az utcakölykök? Nem! Választásod
a sorsodé.

– Kis emberke, Jézus-elhagyottan állsz ott.
– Tán édesanyám, Mária, sincs már velem,
mentsváram csak az értelem.

Az utca Karácsonya szél és jég,
fagyó kezüket dörzsölnék,
meleget fújnáanak markukba – mind-
hiába. A csillogás csak ködöt hint
a szemükbe.

– Kis emberke, a csillagszórók vakká tettek.
– Ujjaimmal nem kulcsolom most már soha
át a tested, te mostoha.

Az utca Karácsonya: jég-, hó-, szél-
özön. Alvó tükör csupán remél
békét. Most égbe költözik a fény,
légben lebeg az utolsó remény
– fagyhalálig.