Keresztúri Kiss Hajnal: Viharsarki ring-a-tó

Nádas, tó, trópusi eső, vadóc áradat,
számunkra mind kellemes hívószavak maradnak.
Pedagógus népek vertek ott tanyát maguknak.
Hű hívei a digitális kornak: infóra szomjasak,
s még az egyetlen tízéves táborlakó is
érzi elfogadásukat.
Pótszülőkre lelt:
magát befészkelhette
a felnőttek puha tenyerébe,
míg ők neki az infót
értelmükön keresztül szűrik meg.
Lám, az így pillanatok alatt
könnyen fogyasztható lett!
Közös nézőpont-váltásokkal
a való világ és a virtuális tér között
átjáró keletkezett.
Immár együtt csodálkozunk rá
a bozontos nádas fölött repkedő
madarakra:
Ni-ni, a gém kecsesen nyakát nyújtogatja,
s a jelenlétünktől épp szárnyakra kap.
E mosolyszigettől, hol
a kötődések várát együtt építettük fel,
nehezen válunk meg.
Telekocsin érkezünk haza.
S együtt vágyunk vissza
a mögöttünk apró ponttá zsugorodott,
táborunkat is elringató Viharsarokba.

Staféta tábor, Orosháza, 2019.

2019. június 29.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights