Mozdulatlan hevert az erdőszélen, már-már az volt az érzése, hogy a táj belé költözött. Egy azzal, vele együtt lélegzik.
Megszólalt:
– Tudom, hogy itt vagy.
Nem kiáltott fel, ám volt benne kis megilletődöttség. Hogy nem akárkihez szól, hanem a Teremtőhöz.
A válasz sima kijelentő módban érkezett:
– Tudtam, hogy tudod.
– Tudtam, hogy tudod, hogy tudom – folytatta volna Vadmalac, de rájött, hogy fölösleges, mindent elmondtak már egymásnak. Megkockáztatott mégis egy kérdést:
– Láttam mindent?
Mindent felölelő csend.