Fodor Sándor: Öntött saláta

1957 nyarán Nagy Imre meghívta Bajor Andort a házába. Bandi örömmel fogadta a meghívást és elment, éppen nyári szabadságomat töltöttem a szüleimnél. A város piacán találkoztam Imre bácsival, tőle tudtam meg, hogy Bajor nála van. Megkérdezte szeretem-e a túrós puliszkát. Igenlő válaszomra meghívott vacsorára.
Meg is jelentem idejében, Bandi nagyon megörvendett nekem. Némi beszélgetés után Imre bácsi megteritette az asztalt és hozta a tál túrós puliszkát – melléje öntött salátát. Mindenki vett magának. A magam részéről soha sem kedveltem az öntött salátát, abból tehát nem vettem. Imre bácsi észrevette:
– Öntött salátát nem veszel?
– Köszönöm, nem. Nem szeretem.
Az öregúr tudomásul vette, bólintott. Nem úgy Bajor. Mintha az egészből mit se hallott volna:
– Fodorúr, vegyél öntött salátát!
– Köszönöm, mondtam már, nem kérek.
– Imre bácsi … tessék nézni, Fodorúr nem eszik öntött salátát!
– Nem hallod, hogy nem szereti?!
Csendben eszünk tovább. Az öregúr kimegy valamiért. Bajor kérlelőre fogja:
– Fodorúr, igazán egyél öntött salátát!
– Bandika lelkem, hát nem hallod, hogy nem szeretem?!
– Te, mégis próbálj venni belőle egy kicsit… Különben holnap is ezt esszük!

Forrás: Fodor Sándor: Ki ez a… majdnem? Anekdoták, Pallas-Akadémiai, Csíkszereda, 2000