1.

valamilyen szerepbe kényszerülünk
így éljük le az életet
skatulyát választunk
vagy belegyömöszölnek
általában kilóg kezünk-lábunk
ki minek gondolja aztán
a város arcát is az ember határozza meg
ráélünk egymásra ahogy telik az idő
ez a nagy sírásó
anyám nélkül a szülővárosom idegen
amíg ott laksz ismerem a várost
utána már nem
ne hagyjátok a városokat elpusztulni
amíg lehet
akkor most a városért él az ember?
ő maga az – emlékeivel mindennel
ezt csak a végén értjük meg
amikor már késő

2.

írod a sorokat egymás alá
értelmes cselekvést végzel – képzeled
teleírva a történelem
a falak azóta sem épültek meg
mióta az első betűt leírtad
kérészéleted van – ne kapálózz
az első szavad a sírásé
az utolsót mások sírják el fölötted

3.

mikor delel a nap még minden fényes
alkonyodik és beüt a krach
hajnalra várunk
késik mint rendesen
rendetlenül forgolódunk az ágyban

4.

ha már sorokba rendeződtél
nem lóg ki sehol a lóláb
gyanús leszel az életnek
nem férsz be semmilyen dobozba
ott állsz felakasztva mellé a szögre
a skatulyából kimaradtál

5.

öregem mondom
te vagy az én öregem
és én mondom
neked én vagyok az
értem a szemedben csillanó reményt
hogy a fiatalom kifejezés vonz
mint engem is
bár taszít mindkettőnket az értetlenség
ami sajátja az ifjonti kornak

6.

kaptam tőle egy kalapot
a sajátját adta ide nagylelkűen
mert ő elment
új várost venni be

7.

azt hiszem egyedül annyi marad
amennyit szerettünk
minden más elmúlik
ez az egyetlen védjegy
ami a vonalon majd átsegít

2019-07-01

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ