Fodor Sándor: Az én elvszerű szakállam

Találkozóra mentünk szülőföldem tájaira, az Utunk kocsijával, a hatvanas évek második felében. Az akkoriban tartományi székhely Marosmenti városban valakinek, aki velünk volt, intézni valói akadtak, így Szabó Gyulával beültünk egy kávéra az egyik kávézóba.
Isszuk a kávénkat csendes békességben, amikor látom, hogy a szomszéd asztaltól valaki néz. Csizmát, jellegzetes nadrágot viselt – úgy egyébként azonban civilben volt.
Ez a szakállamat nézi. (Nem sokkal előtte volt Buka restben és a nagyobb városokban a szakállasok üldöztetése: ollóval vágott szakállukba a hatóság, ha a személyi igazolványban szakálltalan volt a fényképük.) Idegesített az arcomba bámuló alak.
– Óhajt valamit? – nézek rá.
Kiderül, nem óhajt ő az égvilágon semmit, csak ismer valahonnan. Megenyhülök.
– Már azt hittem, a szakállamba akar belekötni.
– Szó sincs róla – nyugtat meg végképp, – az elvtárs szakálla helyes. A nagy Lenin is ilyet viselt. Nekem elhiheti.
A nadrágjára-csizmájára néztem – és elhittem neki.

Forrás: Fodor Sándor: Ki ez a… majdnem? Anekdoták, Pallas-Akadémiai, Csíkszereda, 2000.