Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Nagy Benedek: A turisztikai helymarketing Székelyföldön. Az imázs- és márkahasználat tudományos megalapozása.

(Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2013, Studia Terrae Siculorum sorozat, 4. kötet, Lektor: dr.Lőrincz József, Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Borítóterv: Török Tihamér, Tipográfia: Könczey Elemér)

Hol itt, hol ott, de annyi bizonyos, hogy az évek során Erdélyben részt vettem a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legalább tucatnyi rendezvényén, és jól emlékszem, hogy az intézmény vezetője mindig azzal a kéréssel fordult a kutatókhoz: jöjjenek a kéziratokkal, különösképpen a doktori iskolákat végző fiatalok, mert kiadják. Persze, ahhoz, hogy egy tudományos dolgozat olvasó- és nagyközönség képes legyen, ahhoz kissé át kell pofozni, azaz kell még rajta dolgozni. Ifj. Nagy Benedek (1978) jól tette, hogy nem restellte a fáradtságot, mert doktori címe elnyerése után valóban úttörő munkát tett le nem csupán a székelyföldi turizmus iránt érdeklődők, hanem a döntéshozók asztalára. Ahhoz ugyanis, hogy a turisztika valóban húzóágazat legyen ezen a vidéken, mint sokfele Európában, megfelelő fogalomtárral is meg kell alapozni, a segítségükkel készült helyzetelemzések nyomán pedig a legkülönbözőbb érdekeltségi hálókat figyelembe véve nem csupán rövid és hosszútávú stratégiákat kell készíteni, hanem ezeket követni is. Hegyek, szilvapálinka, kürtöskalács, kedves, rokonszenves emberek – nagyjából így szokták ajánlani a székelyföldi turizmust, nevekben-eseményekben pedig Szent Anna-tó, Gyilkos-tó, csíksomlyói búcsú, Gyimesek, ezer éves határ, Ezer Székely Leány Napja, parajdi töltöttkáposzta fesztivál, farsangbúcsúztató, székely vágta. Csakhogy mindezekből lehet székely bukta, mivel az utóbbi években még a magyarországi turisták, és mindenekelőtt az itt eltöltött vendégéjszakák száma is csökkent, és ennek magyarázatára erősen megszívlelendő a könyvnek ez a néhány mondata: a táj önmagában egyelőre csak háttérdekoráció a nagy többségnek, a történelmi érzéshez ad romantikus és borongós plusz töltetet. Az igazi természetközelséget nem is tudja megtapasztalni az Erdélybe látogató átlagturista, ennek módozatai, szolgáltatóipara nincs még olyan szintre kidolgozva, hogy az egy nyugatiasodó magyar vagy más utazó elvárásainak megfeleljen. Egyáltalán nem, vagy alig használják a nem konvencionális túra-és kirándulási formákat. Még mindig csak a székelybácsis, a népművészeti és a nemzeti desztinációs irányvonalat látjuk megjeleníteni és a korszerű szolgáltatások, a több napra szóló programok szinte teljességgel hiányoznak. És még csak magyarországi összefüggésekben beszéltem, a nyugat-európai turisták ugyanis meglehetősen ritkák erre felé, miközben másfélszáz kilométerrel odébb, például Törcsváron, verik le egymást, óriási jövedelmet hozva az ott lakóknak, amely jól láthatóan felfuttatta a környéket. Nos, a turizmus nem megy magától: kell hozza imázs, marketing, márka és sok minden más, amelyről ebben a könyvben, nemzetközi tapasztalatok alapján is, olvasni. És főleg felhasználni kellene.

A sorozat eddigi darabjait megtalálhatja itt:

Székedi Ferenc dedikált könyvei