Készülget ám a falanszter,
ide már nem is kell óvszer,
mindenki szül ötöt-hatot,
megfogja a pillanatot,

a tudósok úgyse tudják,
hogy nem övék a mennyország,
menjetek csak székfaragni,
nem a tudásban maradni,

mert mi úgyse gondolkodunk,
mi már régen mindent tudunk,
honnan, kivel, hogyan, hányat,
mi nem álmodunk parányat,

visszük, hozzuk, toljuk, lökjük,
magunk bánatba nem öljük,
előttünk szép a jövő már,
meghódítva már a könyvtár,

de ott még a galéria,
oda vágy a majré fia,
nekünk mindig mindent szabad,
velünk ömlik a pillanat.