Ady András-Cseke Gábor: Kávészünet (XIII)
1. Ady András: Kedves valaki
Kedves valaki, megteheted, nézd csak:
kiszippantod az utolsó keser-keserédes
kortyot, lassan hátranyomod a széket,
kéz a zsebbe, asztalon landol az apró,
az, mit mindig Kharónnak tartogattál.
Megteheted, miért ne?
Falubolondja lenni falu nélkül;
pityókalével szoptatott csecsemő,
amint robbanáshatárig lakik;
lehetnél ég a pokolban, tanulmányi úton,
s mire két egymást röhögve cukkoló
vörös törpe közé ismét visszakúsznál,
lent lenne a fent neve.
Hát nem humánusabb? Kávézás után
– s ne miatta! – halj meg szépen, s fizess!
Ha leléptél, már úgyse tudja senki:
fityiszt mutatsz a folyami hullahalásznak:
Nox-fia, ma, engem, valahol úgy itthagysz!
Fotó: Márton Ildikó
2. Cseke Gábor: Hajnali fekete a bulváron
(a 78 esztendős Dan Culcernek, Párizsba)
vastagon árad a reggeli fény
melengeti kényelmes szandálba bújtatott
meztelen lábam, siettem két hajnali vonat –
egy érkező s egy induló –
között, átölelni régen nem látott
barátomat ki az éjszakai utazástól kábán pislog rám
az árnyékos hajnali bulvárra kirakott bádogasztal
túlsó feléről:
„ce mai faci? ce să fac, trăim şi noi cum putem…”
s ez így igaz: a nap lassan asztalunkra tűz,
élünk, ahogy lehet,
már lángol a kiürített hamutartó hamis kristálya,
a jéghideg szódavíz, csészékben
– vizavi –
a két elfuserált hajnali fekete,
nézzük egymást szavak nélkül
a kimondatlan s így lehallgathatatlan
gondolatok paravánja mögött
tudom amit ő tud és ő tudja amit én tudok
de más ne tudja meg
s mi is csak akkor lehetünk majd biztosak benne, amikor
egy léthén túli bulváron ülünk ki, még egyszer,
vizavi
a napra
– ha van ott nap és kávé,
egyáltalán…
Pusztai Péter rajza