Az öreg földrész romjain

Ma már senki sem döntöget
várakat, kaput és falat.
Hagyjanak egy kis méltóságot,
ha maradt!

Az öreg földrész romjain
keselyűk hada ünnepel.
Sáskanép lepi el a tájat,
és legel.

Sírhantról ledől a kereszt,
mindenki hallgatag, néma
Sikolyunk elhal a cél előtt,
hisz’ béna.

Lassan már semmink sem marad,
múltbéli álmaink mesélnek
fényképen őrzött maradékán
a létnek.

Néhány agyafúrt nagymenő
titkon, kacsintva összenéz.
Szépen összejött mára minden:
dől a pénz!

S a jámbor, istenadta nép
Nem dönget még kaput, falat.
Csak egy kis méltóságot kérne,
Ha szabad…

---

Az út vége

Szép lassan odaértünk,
ahová
századokon át
kétségbeesve
fejvesztve igyekeztünk,
s közben nem vettük észre,
hogy minden bálvány mögött
ott röhög a nagy semmi
és könyörtelenül
fúj a szél…

Szép lassan elfelejtjük
a zöldülő ligetet,
a fákat,
a hegyek
magasztos csendjét,
a mosolyt,
a kézfogást,
a csókot,
mindent,
amiben egykor hittünk,
amibe kapaszkodtunk
és bíztunk.

Szép lassan elfelejtjük,
mi végre volnánk
itt a Földön –

már nem imádkozunk;
tudományt színlelve
hazudunk új világot,
új rendet.

Őseink forognak a sírban,
és könnyeikkel elárasztják
gyáva,
megalkuvó
lelkünket.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ