1. Ady András: Miért jelenik meg

Miért jelenik meg a kávé minden
poétikus pengeváltásunkban?
Mi szerepe, hivatása, tart
valamit, s tartja a verseket,
eltartja? Egyelőre csak
sejtés: próbáljon az
ember verset írni
valami központi
motívum nélkül,
s vissza-visszatér
a középszer réme,
a félelem, hogy liftezel,
s nincsen csak lefelé, zsíros
csobbanás a vulkanikus őslevesbe,
hogy borotválkozol s lassan kibukkan
az arckoponya, ki valamely raptor-
ősöd csontra-szívott feje…
de lehet verset létezni is, élni benne-vele
nehezebb, elfeledni: ükapád
admirális volt, fiai mélyvízi
tengerészek, s algasor
sarkán hátrafelé fordulva,
torpedókkal nyilaztak le akármilyen
rendszereket, hogy anyád otthon várta
a fazék, etetőszék, esti misét-ki ne hagyni
triangulumban, nem is kellett, nem is tellett
neki a csoda…
S te mit tehetsz? elmész szépen a Göcs és a
Pöcs utca közti Bekecs térre, behunyod
szemed s képzeled magad
a Vallée Villageba,
Petite Ceinture-re,
vagy a Rue de Rivolira…
Sakkor-mivan? Képzelheted!

Fotó: Márton Ildikó

2. Cseke Gábor: Mindentudó mit-sem-tudó

Mindentudó mit-sem-tudó vigyázza világunk tengelyét.
Ő leskelődik egyre, megfigyel, rögzíti mindazt, mit a monitor mutat,
néha olajat löttyint a tengely tövére, ha csikorgást észlel füljárata mélyén,
– úgy véli, ennyiből áll a dolga, hivatása, kedvenc időtöltése,
ebben jó igazán, tölti be szerepét, rangjához illően…

tengelyfölügyelő… („inspector de axe”)
még kiejtve is fölemelő
érzés, hát még gyakorolni
neki szentelni erőt, időt, életet…

„Mindentudónak lenni jó!”
hajtogatja a mit-sem-tudó,
kiürült kávésibrikje mélyére meredve
elernyedő arcvonásain látszik
hogyan jön meg a kedve,

bezzeg, a mi kávénk hol marad, talán még meg se főtt,
sőt,
az se biztos, megfő-e valaha még,
elnézzük, hogy billeg fölöttünk az ég
s már csak az elmaradt, valaha tán elkészülő, megkívánt kávéra
gondolok szüntelen,
hajtogatva magamban, hogy
a rögeszmék halnak meg utoljára
s köztük a vakremény