Gergely Tamás: Medeséri lucskos káposzta, égetett

Városi gyerek voltam, ásóról, kapáról mindössze olvastam a Benedek Elek-mesékben. Később aztán láttam őket a kerítésre akasztva, Édesapám szülőfalujában, Homoródszentmártonban, ahová nyári vakációim alatt küldtek – friss levegőt szívni, a rokonokat megismerni. Hozzájuk nyúlhattam ugyan, de a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak, meg ne vágjam magam.

Úgyhogy mikor Édesanyám szülőfalujában, az ugyancsak székelyföldi Medeséren beállítottak a sorba kapálni, igen lassan ment, és hibásan: Pali bátyám utánam át kellett vegye a sort. Egyéb hiányosságaim is akadtak. Amikor a velem egyidős Palkó elkiáltotta magát, hogy „kiszaladt a nyúl”, valóban úgy képzeltem, hogy egy mezei nyúl szaladt el a kapások elől menekülve; csak később értettem meg: unokatestvérem azt fejezte ki, hogy első lett, kiért a sor végére. Ez volt: vonaton már otthon éreztem magam, Gagarinnak levelet írtam, de kapálni nem igazán tudtam.

Hanem a káposzta… Irma néném megkért, hogy amíg ők távol vannak, tegyek a tűzre. Készüljön el a lucskos káposzta estebédre. A történés jobb megértése érdekében előre kell bocsátanom, hogy Brassóban nekünk földgázas kályhánk volt, és Édesanyám főzte az ebédet. Viszont nem mondhattam Irma nénémnek nemet, és megbízható gyerek voltam, lelkiismeretes. Úgyhogy játék közben be-beszaladtam a nyári konyhába, és megpakoltam a kályhát az odakészített fával.

Tűz és káposzta viszonya nem érdekelt, meg se néztem, hogyan fő a lucskos, engem csak a fűtésre kértek meg. Az Irma néném kacagásából tudtam meg, mi történt. Hogy a káposzta odaégett. Úgyhogy meleg étel helyett a kamrából előkapott szalonnát és kolbászt vacsoráltunk. A fazékból meg órákig pucolták az odakozmált káposztát.

A helyzetet Irma néném kacagása finomította; nem dorgált, s nem szitkozódtak a hátam mögött sem, de azután minden látogatásom alkalmával fel lett említve az égetett lucskos káposzta. Felszabadultan kacagtunk mind a történteken.


Forrás: http://kantin.arnolfini.hu/2019/07

2019. július 12.

Szóljon hozzá!