Ágoston Hugó: Mitől dob fel a spenót?

Miután megbeszéltük, hogy az emberiség menthetetlen, és milyen jó, hogy nem érjük meg a szörnyű egyetemes véget, a barátom azt találta mondani, hogy még előtte arra azért kíváncsi lenne, mi lesz a spenóttal, így mondta: az egész spenóttal. – Hogyhogy az egész spenóttal? Mit nevezel spenótnak? – kérdeztem. – Hát az egész ostoba helyzetet, az Európai Unióval… meg a magyarországi meg a romániai vircsafttal.

Ne sértegesd a spenótot, mondtam neki, mert nem ismered a legújabb felfedezéseket. – Megvan az új bizottsági elnök, netán az Európai Ügyészség új főügyésze? Visszakapja kutatóintézeteit az MTA? Nem hagyják megszüntetni a „magisztrátusok” huncutságait kivizsgáló vádhatóságot? – kérdezte ironikusan. – Én az igazi spenótról beszélek, nem a politikairól – intettem barátomat, és miután nemrég tényleg olvastam valami egészen szenzációsat a spenótról, azonnal úgy bele is lendültem az ismeretterjesztésbe, hogy lefagyott arcáról a metafora.

A spenótról sok rosszat mondanak, úgy értem, sok közhelyet: elég kimondani a nevét, s máris előjön Popeye, meg hogy a gyermekek nem szeretik a spenótot, pedig ugye a magas vastartalom… Kezdjük tehát azzal, hogy a spenótban nincs is olyan sok vas, e tekintetben a toplistán az első tízben sincs benne. (Első a máj – a nyomelem mennyisége a máj típusától függ: kacsamáj 30 milligramm, sertésmáj 22,1 milligramm, borjúmáj 7,9 milligramm), 2. a búzakorpa, 3. a tökmag, 4. a szezámmag, 5. a hüvelyesek, 6. a lenmag, 7. az álgabonák: quinoa, amaránt, köles, 8. a pisztácia, 9. a tojássárgája, 10. a rókagomba – 6,5 milligramm száz gramm élelmiszerben; a spenótban mintegy négy milligramm van átlagosan…) Amúgy a vashiányosak jó sok élelmiszerből meríthetnek, spenótból gyakorlatilag nem lehet eleget enni pusztán a vashiány fedezésére. Annál inkább kulináris élvezet  gyanánt.

Akkor hát mi történt, mi történik? Mitől dob fel a spenót? Már az is, ahogyan a magas vastartalma megcáfolódott: tudománytörténeti tévedés, ha úgy tetszik, egy avant la lettre féknyúz. Eszerint még 1890-ben megmérték a spenótvasat, de a tudományos dolgozatban, amelyben az eredményt közölték, sajtóhiba került, egy számjeggyel jobbra tették a tizedesvesszőt, így terjedt el a tízszer nagyobb érték. Csakhogy ez a „leleplezés” nem egyéb kitalációnál, egy humoros összeállításban jelent meg – tehát semmi köze sem a mért, sem a tényleges vastartalomhoz.

De hát akkor hogy állunk a pompás kaja tényleges teljesítményfokozó hatásával? Ezt sikerült kideríteni  a közelmúltban. A kulcs pedig az, hogy a spenót egy szteroid-hatású vegyületet, ekdiszteront tartalmaz. Ez a vegyületcsoport régóta a sportolók doppinglistáin szerepel, nem csoda, hogy az új felfedezés nyomán a tudósok szerint az ekdiszteront tiltólistára kellene küldeni. Felfüggesztjük Popeye-t? Nos, ettől azért nem kell tartani: a kísérletek szerint négy kilónyi spenót elfogyasztása kellett az edzésprogram során ahhoz, hogy az ekdiszteronnal serkentett férfiak háromszor jobban teljesítsenek a kontrollcsoport tagjainál.

Hát itt tartunk. Sőt ott tartunk, hogy a spenótban fellelhető említett vegyület a patkányokban biztosan, és feltételezhetően az emberben is izomnövekedést idéz elő. Mi több, csodanövényünk tudományos kutatóinak szintén vadi új eredménye, hogy a spenót beültetésével legyőzhető a vakság, tudományosabban: a látás bizonyos fokig helyreállítható, ha a zöldség fényelnyelő pigmentjeit a retina idegsejtjeire ültetik.

A spenót rámutat arra, hogy a legtöbb egészséges, finom ételünk tulajdonképpen gyógyszer. (Bevallom, e jegyzet írása közben csirkehúslevest főztem – marhahús-leveskockával, mert úgy kell.) Ezzel kapcsolatban az élelmiszervegyészet titkai közül feltétlenül megemlítendő, hogy bár a nyers étel tényleg gazdagabb lehet tápanyagokban, de a főzés – minthogy leválasztja a rostokat és a sejtek falait – olyan tápanyagokat is felszabadíthat, amelyek nyersen nem hozzáférhetőek. Például a paradicsomok főzése ötszörösére emeli a likopin nevű antioxidáns elérhetőségét. Ugyanígy, a répa (nekünk murok) főzése sokkal emészthetőbbé teszi a béta-karotinokat. A levesek tele vannak olyan tápanyagokkal, amelyek az embereknek nem elérhetőek nyers répákban, hagymákban, krumplikban. Ráadásul a főzés csökkenti olyan vegyületek jelenlétét, amelyek gátolják az ásványi anyagok (cink, vas, kalcium és magnézium) felszívódását: a spenót megfőzésével például több vashoz és kalciumhoz jutunk. A gyümölcslevek facsarása néhány tápanyagot elérhetőbbé tehet, de a főzés is olyan ősi eszköz, amitől a legtöbb étel jóval táplálóbb és emészthetőbb lesz.

A spenót a természet nagy ajándéka. Kincseinek kutatása, a vele kapcsolatos tévhitek eloszlatása alkalmas annak a tanulságnak a levonására, hogy az igazán fontos dolgok elérhető közelségben vannak számunkra, érdemesebb velük foglalkozni, mint önkéntes mérvadók csetepatéival.

2019. július 11.

Szóljon hozzá!