Székedi Ferenc: Arcok, szavak, emlékek (90)

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveimet, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva oda mindazokat a köteteket, amelyekről úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. A megmaradókat.

Maurer Biborka: Volt egyszer egy Népszínház…

(Magánkiadás, Budapest, 2016, Könyvterv: Forma Braand&Visuals, Borítókép: Ádám Gyula)

Történelemóra a csíkszeredai általános iskola utolsó, vagy a középiskola első évében, már pontosan nem emlékszem. A történelemtanárnő éppen az első világháborúról beszél, és megemlíti a Ferencz József nevét is, amikor harsány röhögés tör fel az egyik padból. Mi ezen a nevetnivaló? – kérdi a mindig sokat beszélő, de mindig udvarias pedagógus, aki már nincsen közöttünk. Tanárnő kérem – mondja a faluról bejáró egyik osztálytársunk –, a Svejk is úgy kezdődik, hogy Ferencz József képét leszarták a legyek. Erre a hahotázás elfogja az egész osztályt. Mert kevés könyv járt akkor kézről-kézre, de Hasek remekműve közöttük volt.
Később, vagy korábban, de már arra sem emlékszem pontosan, a csíkszeredai színjátszók is bemutatták a korabeli művelődési házban, az Atheneumban a Svejket és különösképpen a tábori lelkész alakja maradt meg a nézők emlékezetében, amely természetesen jól alájátszott az ötvenes évek amúgyis kemény, vallásellenes hangulatának. 1979-ban azután a csíkszeredai színjátszás már eljutott oda, hogy bukaresti hatósági rábólintásával megalakította a maga népszínházát, magyar és román tagozatokkal, köszönhetően mindenekelőtt annak a Kolozsvárról Csíkszeredába került Maurer Bíborka (1953) fáradhatatlan tevékenységének, aki a Művészeti Népiskola színjátszás szakának tanáraként, majd a Városi Művelődési Ház szakirányítójaként a vezetőséggel együtt észrevette a felsejlő lehetőséget és éltek is vele. Ám hogy mindez ne menjen feledésbe, Bíborka időt, pénzt nem kímélve, egy roppant eredeti könyvbe gyűjtötte össze a rá következő évtized dokumentumait: plakátokat, újságcikkeket, más kiadványokat magyarul is, románul is, legtöbbször hasonmás nyomtatásában mindannak, ahogyan az évek során megjelentek. A gazdag fotófüggeléket is tartalmazó, nagy formátumú kötetet a szerző előszava vezeti be, a végén pedig mintegy nyolcvan nevet tartalmazó névsor zárja, amely minden bizonnyal megdobogtatja a csíkszeredaiak szívét. Egyrészt olyan remek emberekre, egykori színjátszókra emlékeztet, akik már nincsenek közöttünk, másrészt pedig saját fiatalságuk, alkotásvágyuk, kultúra- és művészetszeretetük köszön vissza mindazokra az egykori színjátszókra, akik ma is gyakran eljárogatnak Csíkszereda immár hivatásos színházának, a Csíki Játékszínnek az előadásaira.
Másfél esztendővel ezelőtt a csíkszeredai Polgármesteri Hivatal gyűlésterme zsúfolásig megtelt, amikor ezt a könyvet bemutatták, és az emlékek felidézésének alig akart vége szakadni. Nem csupán a jelenlevők, hanem egy székelyföldi kisváros emlékezett vissza arra az egykori életére, amely megmutatta, hogy a Hargita lábánál kisebb-nagyobb közösségek, személyiségek a diktatúra fojtogató légkörében is képesek voltak kitartani a szellemi értékek mellett. Maurer Bíborka könyve ilyen tekintetben ma már hiteles történelem. Korántsem megmosolyogtató. Hanem szívderítő.


A sorozat eddigi darabjait megtalálhatja itt:

Székedi Ferenc dedikált könyvei

2019. július 13.

Szóljon hozzá!