Kiss Székely Zoltán: Fontos, hogy élj

Mese

A novemberi köd lapos, szürke
fellegeket aggatva a fákra
az utcákat vizesre törülte,
aztán bambán hullt a cserepekre.
Az est várát lemosva találta.

Fura fehér pelyhek libbentek le,
körültáncolták a vén akácfát
s anyagukat percnyire feledve
– hópihe, a tél apró szépe –
énekelték az est dalát.

A fontos…?
A fontos az, hogy élj!
Hogy zenélj és mesélj!
Hogy mesélj, ha érzed
a boldogságot.
A boldogságoz érezd
és szeresd a világot!

Hát nem látod, kérlek,
ébredj már, ébredj!
A hűvös ész nem kell,
csak együtt a szívvel…

Hogy mi a fontos?
Hallgasd a bolondos
keringő, kavargó hópihéket!

A fontos az, hogy élj,
hogy zenélj és mesélj,
hogy érezd és
meséld el boldogságod…


Ősz

Bús zsongással hull a levél,
vörös, barna új útra kél.
Karjait az égre vetve
sír a vén fa, de levele

csak egyre hull, csak egyre hull –
táncot lejt a kéklő térben.
Addig hull, míg belefull –
eltűnik a tó vizében.

S mikor már csak a vörös hold
himbálózik csak a fán –
feloldódik mint egy álom
egy csendhangú éjszakán.

2019. július 14.

Szóljon hozzá!