Fodor Sándor: Túlozni se szabad

Meglátogattunk egy óriáskolhozt is Bokhara környékén. Akkora területen gazdálkodtak, mint Hargita megye. Amint ilyenkor szokás, elvittek ide-oda, magyaráztak nekünk. Olyan érdekes volt minden, hogy már el is felejtettem. A végén – közös vacsora. Mint mindenütt, ahol megfordultunk vendégekként.
Az első pohárköszöntőt maga a kolhozelnök mondta, egy tömzsi üzbég, egyenest oroszul, hogy csak egyszer kelljen fordítani. Természetesen ő is 1920-szal és Frunze elvtárssal indított, majd hosszasan sorolta a számokat, amelyek mind azt bizonyították, mennyire megváltozott itt minden, de főként az üzbég dolgozók élete a szovjet hatalom évtizedeiben. Egyik – talán legfontosabb – vívmányuk, hogy megszüntették a nők feudális kiszolgáltatottságát, hátrányos megkülönböztetését: ma már – mondta – az üzbég nő egyenjogú a férfival, tessék, az üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság elnöke is nő – és ez egyáltalán nem véletlen.
Tudvalevő azonban, hogy a muzulmánoknál – egyenjogúság ide-oda – nő nem ülhet a férfiak asztalához. A vacsoránál is csak a mi küldöttségünk nőtagjait láthattuk.
– No hiszen – jegyzi meg csendesen Remus Luca barátom, – ha ez már ilyen szépen megoldódott, miért nem ülnek nők, üzbég elvtársnők is az asztalunknál?!
Az elnök rosszallón csóválta meg a fejét
– Ott azért még nem tartunk.

Forrás: Fodor Sándor: Ki ez a… majdnem? Anekdoták, Pallas-Akadémiai, Csíkszereda, 2000