Sokáig azt hittem, hogy anyai nagyanyám valami sámán, vagy gondolatolvasó, mert minden szavamat kitalálta, még mielőtt megmozdult volna az ajkam. Vagy inkább nem is azt, amit mondani akartam, hanem a való igazat. Egyszer pédául csípőre tette a kezét és hiányzó fogai miatt kissé selypegő hangján rám ripakodott:
– Ki ette le a meggyszemeket a torta tetejéről? A reggel még mind a 12 szem rajta volt?
Én hirtelen a fülemhez kaptam, valószínű abbéli félelmemben, hogy most a hallókészülékem kerül kezelésbe, mire ő rögtön rámcsapott:
– Ahááá ! Tudom már: te voltál az ! Hát ezzel el is játszottad az ebéd utáni torta-porciódat. Amikor a többiek lakmározzák a habos szeleteket, te majd az ellopott meggyeken fogsz elmélkedni.
Máskor pedig ugyancsak csípőre tett kézzel várt a kapuban:
– Volt ma felelés? – vett hoppra, rögtön a halk „kezitcsókolom” után.
Én azonnal rávágtam, hogy nem, de közben a keményített, fehér galléromat babráltam, mert hirtelen úgy tűnt nekem, hogy kissé behorpadt a csücske.
– Hát persze, hogy volt, csak éppen nem tízes az eredmény – adta meg a helyes választ nagyanyám.
Nagyon későre értettem meg, hogy nem volt ő sámán, sem a gondolatolvasó, csupán csak a kezemet figyelte. Az árulta el neki folyton a valóságot. Ennek a tudásnak aztán én is hasznát vettem, amikor kezdő tanár koromban a nebulók apró-cseprő csínytevéseire kellett fényt derítenem. Ha például eltűnt N.Péterke radíros ceruzája, a síri csendben feltettem a kérdést:
– Ki tulajdonította el N. Péter ceruzáját?
A 28 nebuló közül egy rögtön megmoccant. Abban a percben sürgős tudakolni valója akadt a háta mögötti pajtásától, vagy belekotort a tolltartójába, hogy a saját ceruzáit ellenőrizze. Megálltam mellette és addig nem tágítottam, amíg elő nem szedte a kályha mögül vagy éppen a táskája egyik zsebéből a lopott ceruzát. Egyik munkatársam meg is biccentette egy ilyen ártatlan eset kapcsán, hogy pályatévesztett vagyok: fel kellett volna csapnom detektívnek. Sőt, a felsőbb osztályosok, ahol akkoriban német nyelvet tanítottam, elneveztek “Herr Polizei”-nak. Valahányszor (véletlenül) meghallottam a gúnynevemet, csak kuncogtam magamban, s csodálatraméltó nagyanyám jutott eszembe, aki minden turpisságot képes volt kiszimatolni.