Gergely Tamás: Szomor

Vadmalac szomorúnak érezte magát. Olyannyira, hogy szőre elveszítette a fényét, sőt, elülső lábán például mintha leforrázták volna.
Leteperte a letargia, még beszélni sem volt kedve, szavakat motyogott: „szomor”. Például ezt.
Meg hogy „fodor”, „bodor”. „Komor”, „na igen, komor”, – mondta, s mintegy igazolva látta szomorúságát.
„Monor”, kezdte el újra a nyelvtanórát, de rájött, hogy nem ismeri fel a szót. Komájától kérdi, mit is jelent a „monor”, ám az sem tudta. Bosszús is volt Vadmalacra, amiért az ilyesmivel zavarja, mikor ő egy hosszú útról éppen hogy megérkezett, ki sem fújta magát.
– Elvesztette a szó a jelentését – mondta végül.
Bárcsak ne mondta volna! Vadmalac a szótól megijedt, felugrott rögtön, leforrázottnak tűnt szőre hirtelen az égnek meredt.
– Jelentés? – kérdi. – Ki jelent?
Majd hozzátette:
– Hát soha nincs vége?!

2019. július 19.

Szóljon hozzá!