hát agyagbul gyúrta őket. Hát aztán akkor betette őket a kemencébe, hogy hát ugye, megsüljön, ne olyan nyers legyen. Nohát, befűtötte a kemencét, hogy most elkészíti az emberiséget. Amint benn van a kemencében, elfeledkezett róla. Megnézi, ugyan milyen már az agyag. Hát, elég fekete lett. No, most mi lösz? Hát, jól van, nem baj, ezek lesznek a négerek.
No, akkor megpróbálta a másikat gyúrni. Akkor betette azt a kemencébe, hogy most jobban vigyáz rája, hogy ne legyen ollan fekete. Hát, akkor betette, megent csak megfeledkezett, de ez nem lett ollan fekete, egy kicsit világosabb lett, de mégiscsak fekete lett ez is. Hát, jól van, nem baj, ezekbül lett a cigány.
No, akkor harmadszor megint csak befűtötte a kemencét:
– No, most erre jobban vigyázok, igazán, hogy ne legyenek illen feketék!
Akkor egy kicsint sárgábbak lettek.
– No nem baj, ezek lesznek a sárgabőrűek! No, osztán akkor negyedszer újra befűtött.
– No, most igazán hogy vigyázok rájuk, mert ezek lesznek a fehérbőrűek. Az utolsók, a negyedikek.
Nohát, így lett a népség.

(Cseresznyák Imréné, Virágh-Kovács Rozália, Markotabödöge, Győr-Sopron, 1970)

Forrás: Parasztbiblia. Osiris könyvtár. Folklór, 2001