1. Ady András: Ezt még felhörpinteni

Ezt még felhörpinteni, mert elvisznek,
és nem lesz az a kenyérmorzsa, vérestakony-nyom,
min ha elengednek, magadhoz bár, visszatalálsz.
De nem engednek, ha felhörpinted, azzal
maradsz, legalább azzal, míg megáll
veled-veletek a keréksor, míg
a deszkák néhai fenyőségük
idézik, s túlillatozzák
a talpfabűzt, míg
valaki-valakik
végigöntenek
több veder állott
betűt a kocsikon, isten,
micsoda frissülés! Hisz napok
óta nem ittál szépet, nem egy kortyot.
Itt még ősznek hívják a telet,
hova megérkezel telek-tele
a teljes úr, hörpintsd még
ki ezt a csészét, idd a zacc
felét is, emeld állad, nyeld…
ilyen mozdulatot ezután csak
akkor teszel, ha a magasban,
a valakit,
a valamiben
keresed… keresed…

Fotó: Márton Ildikó

2. Cseke Gábor: Körbe-körbe járt negyed kiló kávé

jól leragasztva, gyárilag, érintetlenül, ahogy a pult alól érkezett,
ügyeket kellett volna intéznünk vele, hivatali lelkeket kenni vele, de nem, mert mi
egymásnak vittük-hoztuk ajándékba, barátok közt, ha összeültünk
ragaszkodásunk fejében, vittük a drága ajándékot a soros házi-
gazdának, virág és itóka helyett, mindig ugyanazt a felbontatlan kávét,
az eleven tabut, s a nyomaték végett
alá is írtuk a doboz oldalán, mellé a látogatás idejét is feltüntetve,
s gyűltek a dátumok és a szignók, s velük vánszorgott a történelem
velünk és ellenünk, az osztrák gyártmányú gyarmatáru illata
lassan odalett, díszes köntöse megkopott, gyűrött lett, de még mindig
élt vele a márka s a remény, hogy egyszer majd szabadon felbonthatjuk
és közösen elszürcsöljük egy ünnepi találkozáson, amikor
újra reggel lesz a reggel, és este az este, és nyár a nyár, és zamatos a kávé
és szabad a szó –

s mire ütött végre az óra, addigra a kávészemek megkövesedtek, főzetük csupa penész, néztük a fakó löttyöt, a csészében lusta gyűrűket vető,
hősiesen kiböjtölt múltat, a magunktól megvont
múlttá tett jövőt