A rendszerváltás utáni években született meg a hazai román sajtóban az a fogalom, amelyet magyarul a „pénzügyi mérnökség” szókapcsolattal lehetne a legjobban visszaadni. A pénzügy mérnökei már azokban az években hihetetlen bűvészmutatványokra voltak képesek: úgy szereztek maguknak hatalmas ingó és ingatlan javakat az éppen lebomló állami vagyonokból, hogy a mindegyre átalakuló, zavaros törvények mentén megtalálták azokat a réseket, amelyeket különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül azonnal ki tudtak használni.
Hadd mondjak erre egy példát: tételezzük fel, hogy az egyik erdélyi kisvárosban a volt tulajdonos örökösei a kárpótlási törvények alapján visszakapták szüleik egykori államosított házát, de minthogy már nem laknak itthon, eladják. A helyi vevő hitelt vesz fel az egyik banktól, majd immár a saját házát kiadja bérbe ugyanannak a banknak, ahonnan a hitelt felvette, a bérből pedig törleszti a hiteleket. Ha jobban megnézzük, voltaképpen nem történt más, mint néhány év alatt, egyetlen saját lej nélkül hozzájutott egy épülethez. Voltaképpen lehetne ez iskolapéldája a pénzügyi mérnökségnek, talán azt is el lehetne mondani, hogy a visszatérő piacgazdaságban a találékonyság és a gyors észjárás lámcsak milyen eredményekhez vezet, hogyha a vevő nem lenne köztisztségviselő, hogyha nem lenne a szükséges információk birtokában, hogyha nem lenne képes az egész ügyletből kizárni más érdekelteket. A hazai gazdasági-pénzügyi-társadalmi alrendszerek megszilárdulása, a privatizálások után a pénzügyi mérnökök leginkább arra fele fordultak, ahol a lakosság adóiból felhalmozott nagyobb pénzösszegek tömörülnek és ez nem más, mint a központi és a helyi költségvetés, ha úgy tetszik, a közpénzek. Mindehhez társulnak pedig az európai uniós támogatások, amelyek alapjában véve úgyszintén nem egyének és kisebb-nagyobb csoportok, hanem a helyi közösségek javára fordítandó közpénzek. Persze, megszerzésüknek, elnyerésüknek meg vannak a maguk jól kialakított szabályai: pályázatok, közbeszerzések, amelyek egész sor kritériumot sorakoztatnak fel ahhoz, hogy a törvénytelen előnyszerzést, a korrupciót ki lehessen zárni, és bármely érdekelt vállalkozás azonos feltételek között juthasson hozzá a kilátásba helyezett szerződéskötésekhez. Mindez azonban részben csupán elmélet. A háttérben a kisebb-nagyobb gazdasági érdekcsoportok már jó ideje elhelyezik a közigazgatásban, a különböző közszolgáltatási ágazatokban a maguk embereit, akiknek rálátásuk van ezekre a pénzügyi folyamatokra, akik felhasználható információ-többlettel rendelkeznek, és nem véletlen az, hogy a politikai választásokon, a demokrácia, az érdekképviselet, az önazonosság megőrzésének a fogalmaival elkábított polgárok, anélkül, hogy tudnák, olykor éppen ezeknek a csoportoknak a játékát játszák.
Az elmúlt napokban nagy port vert fel az erdélyi magyar közéletben, hogy Székelyudvarhelyen amolyan jó előre kitervelt partizánakcióval menesztették a Magyar Polgári Párt városi elnökét, aki történetesen éppen polgármester is. Mint ahogyan néhány nappal ezelőtt éppen a marosvásárhelyi rmdsz-es érdekképviselet körüli botrányok keltettek hullámokat a Maros menti városban. És akadnak még szép számmal kisebb-nagyobb városok, községek, ahol hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, kitör egy-egy botrány.
Legyünk biztosak abban, hogy semmi nem véletlen. Az érdekek mozgatórugója mindig ott áll a háttérben, akár határon innen, akár határon túl húzzák azt feszesebbé a pénzügyi mérnökök.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. július 19.