Ady András-Cseke Gábor: Kávészünet (XXII.)

1. Ady András: Mi a bánatnak ne

Mi a bánatnak ne lehetne a halál egy
kedves viszonteladó a vonaton, najó…
legyen ambuláns árus, állami
alkalmazott, vonatkísérő,
legyen olyan
mint az Odessza
felé robogás közben
a néni a kávékkal, teával, kvasszal, pereckékkel!
Mit is mondok…el sem lehetett képzelni
akkor Síkszeredában olyan kávét, mint
amilyent az akkor még jócskán szé-szé-
szé-ré Ukrajna felé csiklandva, sikkanva
magát vágányon riszáló vonaton felszolgáltak.
A felnőttek hátrahajtott fejjel, szinte
megrágtak minden kortyot, lenyelni
is sajnálták, és sajnálták önmagukat is
mert egy csészényi csak az élvezet.

Volt összesen vagy hat évem, ebből
akkor csak azt értettem, hogy minden
családtagom el fogom veszteni, mindenki
valami fura és cseppet sem kegyetlen, de azért
véget fog érni, dehogy tolja arckoponyájukba
az orrcsontot, csak megsimogatja őket a
végzet, s ez ellen semmit sem tehetek…
felakadt-szemű mámor-hörrenéssel
mondták a felnőttek, hogy ez
a fekete haláli, hogy most
már akár meg is lehet
halni…
s mikor a nem remélt repetákkal
a vonatkísérő ismét-ismét megjelent…hát nem haláli ez a nő?

Fotó: Márton Ildikó


2. Cseke Gábor: A kávé hírét…

Odafent, avagy odalent
ismerik-e vajon a kávé hírét?
Tűz itt is, ott is vígan ég,
a főzés hát nem okozhat gondot,
kávétól illatos a föld és az ég.

A mennyei trónus, akár az üstkavaró széke
átható kávégőzben áll,
nesztek, nektek is itt egy kortyocska,
ha jól viselkedtek,
a népség egyszerűen csak
inhalál.

Az ördög tudja,
hol járnék jobban,
ezért, amíg a szívem
dobban,
magam kotyvasztom a főzetet,
kicselezve a tűz körül ólálkodó
lángoló arcú végzetet.

2019. július 22.

Szóljon hozzá!